Rakott fasírozott recept
Hozzávalók:
- 40 dkg darált hús
- 1 mokkáskanál vegeta
- 4 db zsemle
- 7 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 1 gerezd fokhagyma
- 3 nagy fej vöröshagyma
- 60 dkg héjában főtt burgonya
- 1 nagy tejföl
- só ízlés szerint
- fél mokkáskanál őrölt bors
- 0,5 dl olaj
- 1 evőkanál zsír
Elkészítése:
A burgonyát sós vízben feltesszük főni,5 db tojást enyhén sós vízben keményre főzünk. A vöröshagymát megtisztítjuk és karikára szeleteljük,kevés olajon megpirítjuk. A 4 db zsemlét megáztatjuk, majd jól kinyomkodjuk. A darált húshoz hozzáadjuk az áztatott, kinyomkodott zsemléket,apróra vágott fokhagymát,őrölt borsot,vegetát és 1 tojást,és még egy tojás fehérjét. Ezt jól összedolgozzuk és ízlés szerint sózzuk.
A megfőtt burgonya héját lehúzzuk,és vékony szeletekre karikázzuk, majd a keményre főtt tojások héját leszedjük,és vékonyra szeleteljük.
Kisméretű tepsit zsírral kizsírozunk,és erre a fasírozott massza felét egyenletesen elterítjük, rátesszük a burgonya szeleteket,tojást, a pirított hagymát,ízlés szerint sózzuk. Ekkor rákenjük a tejfölt, betakarjuk a maradék fasírt masszával, végül egy tojás sárgájával megkenjük. Előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütjük. Savanyúval,vagy tejföllel tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

