Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Szabolcsi töltött káposzta jénaiban recept

Szabolcsi töltött káposzta jénaiban
Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
120 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Kicsit drágább



  • Hozzávalók:

    • 1 kisebb fej édes káposzta
    • 1 kg savanyú káposzta
    • 50 dkg darált hús
    • 30 dkg füstölt tarja
    • 30 dkg füstölt kolbász
    • 5 dl sűrített paradicsom
    • 7-8 dl víz
    • 10 dkg rizs
    • 1 fej vöröshagyma
    • őrölt bors
    • 2 tk pirospaprika
    • 1 ek olaj

    Elkészítése:

    A káposztát tegyük bele egy fazékba és öntsük fel vízzel, majd a forrástól számítva, kisebb lángon, főzzük kb 10 percig. Ekkor óvatosan vegyük ki és tegyük hideg vízbe, hogy minél előbb lehűljön. Ezután szedjük leveleire, majd a középső vastag eres részt vágjuk ki a levelekből.

    A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a felhevített olajhoz és pár perc alatt pároljuk üvegesre. Ezután vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a pirospaprikát, keverjük össze, majd hűtsük ki.

    A darált húst tegyük bele egy tálba, adjuk hozzá a pirospaprikával összekevert hagymát, a rizst, ízlés szerint sót és őrölt borsot és keverjük, gyúrjuk alaposan össze.

    Ezután az elkészült töltelékkel töltsük meg az előkészített káposzta leveleket.

    A savanyú káposztát kissé nyomkodjuk ki, hogy ne legyen nagyon savanyú, majd vágjuk fel kisebbre (én mindig felvágom, mert így könnyebb fogyasztani).

    A füstölt tarját vágjuk fel nagyobb kockákra, a kolbászt pedig karikázzuk fel.

    Egy nagy, kacsa sütő jénaiba (esetleg öntött vas edénybe, nagyobb tepsibe) tegyük bele a felkockázott tarját, majd terítsük rá a savanyú káposztát. Ezután szórjuk meg a kolbászkarikákkal, majd helyezzük rá a megtöltött káposztát.

    A sűrített paradicsomot öntsük rá, majd annyi vizet öntsünk még rá, hogy a káposztákat ellepje. Ezután fedjük le a jénai vagy edény tetejével (ha tepsiben készítjük, akkor alufóliával) mielőtt a sütőbe helyeznénk.

    Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten (180 fok, hőlégkeveréssel) kb 90 perc alatt pároljuk készre (mire a töltelék, a káposzta és a füstölt húsok puhára főnek, a leve nagy része elpárolog és kissé besűrűsödik).

    Tálaláskor helyezzük tányérra a tölteléket, kanalazzuk mellé a savanyú káposztát a füstölt tarjával és a kolbásszal, majd úgy kínáljuk. Tejfölt is adhatunk mellé.

    Nézd meg videón is:

    Hozzáadom a receptfüzethez

    Őket is nézd meg!

    Szólj hozzá