Leopárd kalács recept
Ők is elkészítették
Elkészítése:
A langyos tejet keverjük össze 1 ek cukorral, majd morzsoljuk bele az élesztőt és pár perc alatt futtassuk fel.
A lisztet keverjük össze a maradék cukorral, a vaníliás cukorral, egy csipet sóval, a reszelt citromhéjjal.
Ezután csináljunk a közepébe egy mélyedést, öntsük bele a felfuttatott élesztőt, adjuk hozzá az olvasztott vajat és az egész tojást, majd robotgéppel dagasszuk meg a tésztát (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk).
Ezután osszuk el a tésztát három részre, majd az egyik tésztagombócot tegyük egy tálba, konyharuhával takarjuk le, és langyos helyen kelesszük kb egy óra alatt a duplájára.
Egy evőkanál kakaót keverjünk össze egy evőkanál tejjel, majd adjuk hozzá a második tésztagombóchoz, és alaposan gyúrjuk össze. Ezután tegyük egy tálba, takarjuk le konyharuhával és langyos helyen szintén kelesszük a duplájára.
Két evőkanál kakaót keverjünk össze két evőkanál tejjel, majd adjuk hozzá a harmadik tésztagombóchoz, és gyúrjuk alaposan össze. Ezután tegyük egy tálba, takarjuk le konyharuhával, és langyos helyen szintén kelesszük a duplájára.
Amikor a mindhárom tészta megkelt (kb egy óra) akkor mindegyik tésztát osszuk el 6-6-6 egyenlő részre.
Az világosbarna tésztagombócokat sodorjuk olyan hosszú henger alakúra mint amilyen a sütőformánk hossza, majd tegyük félre.
A sötétbarna tésztagombócokat nyújtsuk ki olyan hosszú, de keskeny ovális alakúra mint amilyen hosszú a sütőformánk.
A világos tésztagombócokat szintén nyújtsuk ki olyan hosszú, de keskeny ovális alakúra amilyen hosszú a sütőformánk.
Egy sötétbarna ovális tésztát kenjük le hideg tejjel, majd helyezzük a közepére a világosbarna tésztahengert és tekerjük bele a sötét tésztába (mindegyik sötétbarna és világosbarna tésztával külön-külön így járjunk el).
Ezután a világos ovális tésztát szintén kenjük le tejjel, majd helyezzük a közepére a barna tésztahengert és tekerjük bele a világos tésztába (mindegyik világos tésztával külön-külön így járjunk el).
A sütőformát béleljük ki sütőpapírral (vagy zsírozzuk és lisztezzük ki) majd helyezzünk bele először három tésztarudat, majd kettő tésztarudat, végül pedig a közepére tegyük rá a maradék tésztarudat.
Ezután takarjuk le egy konyharuhával, és szobahőmérsékleten kb. 30 perc alatt kelesszük újra a tésztát, majd kenjük le felvert tojással.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 perc alatt készre. A sütési idő felénél, amikor már kezd szép színt kapni a kalács, takarjuk le a formát alufóliával és úgy süssük készre a kalácsot (én légkeverésnél 170 fokon sütöttem 20 percig, majd letakartam fóliával és úgy sütöttem még 25 percig).
Amikor a kalács megsült, vegyük ki a sütőből, hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki teljesen.
Tipp:
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a teljesen kihűlt kalácsot, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »









