Elkészítése
Tészta:
A tojásfehérjéket elkezdjük felverni és apránként adagoljuk hozzá a kristálycukrot, sót, citromlevet és végül kemény habbá verjük az egészet.
Az egész tojásokat, a tojássárgákat, a vaníliás cukrot jó habosra keverjük robotgéppel, majd hozzáforgatjuk óvatosan a lisztet is.
Két nagy sütőlemezt szilikonos sütőpapírral kibélelünk, kettő, 25*40 cm-es csíkot vágunk.
Egy nylon zacskóba vagy habzsákba szedjük a tojáshabot és 3 csíkot halmozunk kb 2 cm magasra úgy, hogy a csíkok mellett ujjnyi rést hagyunk a sárga masszának.
A sárga masszával is betöltjük (a fehér, tojáshabos csíkok között).
A zsírpapírt felhajtjuk a vágásnál úgy, hogy össze ne folyjon a két tészta. Egy sütőlemezen két lapot fogunk sütni, ezért fontos, hogy felhajtsuk a sütőpapír szélét.
A másik lemezre is elkészítjük a lapokat, majd azokat is megsütjük.
170 fokra melegített sütőben kb 20 perc alatt megsütjük.
A megsült tésztákat kihűtjük, majd leszedjük róla a sütőpapírt. A lapok alsó felét (amelyek közé a krém fog kerülni) megkenjük lekvárral.
Krém:
A tojássárgákat a cukorral, a keményítővel és a kávéval simára keverjük, majd felengedjük a tejjel is és elkeverjük.
Kis lángon főzzük sűrűre, majd hűtsük ki.
A tejszínt keményre felverjük és a főzött krémmel alaposan összekeverjük.
Összeállítás:
A krém felét az egyik lekváros lapra simítjuk, majd befedjük egy másik lappal, melynek a lekváros része kerül a krémre. A maradék lapokkal, krémmel is ugyanígy járunk el.
Tetejét porcukorral szórjuk.
Gyakran ismételt kérdések
Hogyan akadályozható meg, hogy a két tésztalap összefolyjon sütés közben?
A méretre vágott sütőpapír szélét hajtsd fel a két lap között. Ez elválasztja egymástól az egy sütőlemezen készülő lapokat.
Miért kell rést hagyni a tojáshabcsíkok között?
Az ujjnyi résekbe kerül a sárga massza, így alakul ki a sütemény jellegzetes csíkos szerkezete. A fehérjecsíkokat körülbelül 2 cm magasra halmozd.
Mikor kerülhet a lekvár és a krém a lapokra?
A megsült tésztalapokat előbb teljesen ki kell hűteni, majd le kell húzni róluk a sütőpapírt. A főzött kávékrémet szintén lehűtve kell összekeverni a keményre vert tejszínnel.
Hogyan kerülhető el, hogy csomós legyen a főzött krém?
A tojássárgáját, a cukrot, a keményítőt és a főzött presszókávét először keverd teljesen simára. Csak ezután add hozzá a tejet, majd kis lángon főzd sűrűre.
Melyik oldalukkal kerüljenek egymásra a lapok?
A lapok krém felé néző alsó oldalát kend meg baracklekvárral. Összeállításkor a fedőlap lekváros fele is a krémre kerüljön.











