Grízes-meggyes pite recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók egy 24 cm-es pite vagy tortaformához:
Tészta:
- 40 dkg finomliszt
- 20 dkg vaj
- 3 ek cukor
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 csomag sütőpor
- csipet só
- 1 evőkanál hideg víz
Töltelék:
- 2 ek liszt
- 5 dl meggylé illetve meggy (meggykompót)
- cukor ízlés szerint
- 2 ek búzadara
Elkészítése:
A lisztet keverd össze a sütőporral, a sóval, majd add hozzá a kis darabokra vágott vagy lereszelt vajat. Morzsold össze, amikor már kellően morzsalékos, keverd hozzá a cukrot, add hozzá a tojást és a vizet. Gyors mozdulatokkal gyúrd össze. Ha kemény a tészta és lazítanál rajta, egy-két evőkanál tejföllel megteheted.
Tedd 20 percre a hűtőbe!
A krém elkészítése: a 2 ek lisztet kevés meggylével kikeverjük, hozzáadjuk a maradék meggylevet, a meggyet, a 2-3 ek cukrot (ízlés szerint édesítsük!), majd a 2 ek darát és közepes lángon addig melegítjük, folytonosan kevergetve, amíg be nem sűrűsödik (pudingos-grízes állaga lesz). Félretesszük hűlni.
A tésztát a pihentetést követően osszuk két részre. Nyújtsuk ki az egyiket, majd béleljük ki vele a piteformát. Szurkáljuk meg több helyen villával. Kenjük meg a sűrű, meggyes krémmel, a maradék tésztát reszeljük rá és előmelegített sütőben, 180 fokon süssük meg körülbelül 20-30 perc alatt.
Tipp:
Én még megkentem a reszelt tésztát felvert tojással és megszórtam mandulával, de enélkül is nagyon finom lesz a pite! Jó sütizést mindenkinek!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »