Epres mascarponés krémes recept
Hozzávalók egy 25*35 cm-es tespibe:
Piskótához:
- 8 evőkanál finomliszt
- 8 tojás
- 8 evőkanál cukor
- csipet só
- 1 csomag sütőpor
- 1 csomag vaníliás cukor
Krémhez:
- 1 tasak vaníliás pudingpor
- 3,5 dl tej
- 3 dl habtejszín
- 25 dkg mascarpone
- 5 dkg margarin
- 6 evőkanál cukor
Összeállításhoz:
- 50 dkg eper
Elkészítése:
A sütőt melegítük elő 200 fokra.
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákat a cukrokkal habosra keverjük. Ezután hozzáadjuk a sütőport és kanalanként lisztet. Hogy a tészta lágyabb legyen, adjunk hozzá 2 evőkanál vizet is és keverjük el alaposan.
A tojásfehérjét sóval kemény habbá verjük, majd forgassuk bele két-három részletben a cukros masszába, majd öntsük sütőpapírozott tepsibe éssimítsuk el.
Amikor a tepsit betesszük, rögtön vegyük vissza a hőmérsékletet 160 fokra. Ha van rá lehetőség,akkor hőlégkeveréses sütőt használjunk.
Kb 20-30 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Ezután egy tálcára borítjuk, lehúzzuk róla a papírt és függőlegesen vágjuk ketté (vagyis félbe vágjuk a tésztát).
A pudingport egy kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd a maradék tejet felforraljuk. Ekkor tegyük bele a kikevert pudingport és 4 evőkanál cukrot. A pudingot gyakori keverés mellett megfőzzük, majd ha kész, belekeverjük a margarint és félretesszük hűlni. Ha kihűlt, eldolgozzuk a mascarponével és a többi cukorral.
A habtejszínt felverjük és beleforgatjuk a mascarponés krémbe.
Összeállítás:
Az epret megmossuk és egy részét tetszőlegesen feldaraboljuk (ez lesz a sütemény belsejében). Aásik részét pedig vékony szeletekre vágjuk (ez lesz a sütemény tetején).
Összeállítjuk a süteményt. A ketté vágott piskóta egyik lapját vastagon kenjük meg a krém egy részével és egyenletesen elosztva megpakoljuk a vágott eperrel. A másik piskótaréteggel befedjük, majd azt is megkenjük a többi krémmel és minden oldalát is. A tetejét feldíszítjük eperszeletekkel.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









