Diós-lekváros tekercs recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Piskóta:
- 5
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 5 evőkanál cukor
- 5 evőkanál liszt
Krém:
- 3 dl habtejszín
- 6 evőkanál enyhén pirított, darált dió
- 3 evőkanál cukor
- 4 evőkanál sárgabarack dzsem
Bevonáshoz:
- 10 dkg étcsoki
- 1 teáskanál étolaj
- 5 dkg vaj
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a lisztet, majd a keményre vert tojásfehérjével lazítjuk. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe simítjuk és 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt megsütjük.
5 percig pihentetjük, majd az egyik felét a sütőpapírral elkezdjük a feléig felcsavarni. Megfordítjuk, majd ezen az oldalon a sütőpapírt lehúzzuk a piskótáról, levágjuk, konyharuhára tesszük és ezt az oldalát ellenkező irányban szintén felcsavarjuk, majd így hagyjuk kihűlni.
A hideg tejszínt felverjük, belekeverjük a cukrot és a darált diót.
A piskóta mind két oldalát kicsavarjuk, lehúzzuk a sütőpapírt és a konyharuhát. Az egyik felét megkenjük vékonyan barack dzsemmel,majd a krém felével és vissza felcsvarjuk és megfordítjuk.
Ezt az oldalát is megkenjük a dzsemmel és a krém másik felével, majd ezt is feltekerjük.
A kifolyó krémet a tetején elsimítjuk, majd hűtőben lehűtjük.
Egy tálba tördeljük az csokit, hozzáadjuk a vajat és az olajat. Vízgőz fölött felolvasztjuk és a tekercsre öntjük, majd elsimítjuk a tetejét. A csokira tehetünk fél diószemeket.
Tálalásnál vastagabb szeletekre vágjuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »









