Aszalt szilvás mascarpone tekercs recept
Hozzávalók:
A tésztához:
- 5 tojás
- 5 ek eritrit
- 6 ek mák ledarálva
A töltelékhez:
- 25 dkg mascarpone (laktózmentes is lehet)
- 2,5 dl habtejszín
- 4 ek szilvalekvár (házi cukor nélkül eltett)
- 20 dkg magozott, aszalt szilva
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk az eritritet is és tovább verjük robotgép segítségével, ezt követően a tojások sárgáját is hozzáforgatjuk, végül a darált mákot is belekanalazzuk és homogénné kevertetjük.
Sütőpapírral bélelt, 37*33 cm-es tepsibe terítjük és előmelegített 180 fokos sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük. Ne süssük túl! Hagyjuk kihűlni. Én nem szoktam a piskótát ki-be tekergetni, ha nem sütjük túl fel lehet tekerni anélkül is, ha túlsütöttük, így sem, úgy sem.
A szilvalekvárt keverjük el a mascarponével. A tejszínt verjük fel kemény habnak, forgassuk a feldarabolt aszalt szilvával együtt a szilvás krémhez.
A krém 3/4-ét kenjük rá a mákos piskóta lapra, amiről előzőleg a papírt lehúztuk. Tekerjük fel, aki bátortalanabb, használjon konyharuhát a feltekeréshez, de szerintem nincs szükség rá.
A maradék krémmel kenjük meg a tekercset és ízlés szerint díszítsük fel. Érdemes pár órára hűtőbe tenni, mielőtt tálalnánk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









