Citromos torta recept
Hozzávalók:
- 40 dkg vaj
- 8
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 3 evőkanál citromlé (de ízlés szerint lehet több vagy kevesebb is)
- 8 evőkanál cukor
- 6 dl tej
- 8 evőkanál liszt
- 2 csomag vaníliás cukor
Díszítéshez:
- citrom vagy lime
- tejszínhab
Elkészítése:
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük a cukorral. A sárgákat és a lisztet óvatosan hozzákeverjük a felvert tojásfehérjéhez.
Kerek, 28 cm-es tortaformába öntjük és előmelegített sütőben 150 fokon tűpróbáig sütjük. Ha kihűlt három részre vágjuk a lapot.
Míg a piskóta megsül a krémhez a tejben simára keverjük a lisztet és a vaníliás cukrot. Állandó kevergetés mellett addig főzzük, amíg elválik az edény falától, majd kihűtjük.
A vajat cukorral habosra keverjük, majd a kihűlt krémmel és a citromlével összekeverjük. A kihűlt tortalapokat megtöltjük a krémmel.
A díszítéshez félrerakhatunk egy kevés krémet. Én jelen esetben 2 dl tejszínt felvertem, ebbe raktam egy kevés citromot és ezzel vontam be a tortát. A limot, citromot karikázzunk fel, forgassuk bele kristálycukorba és ezzel díszítjük a torta tetejét.
Tipp:
Ha valaki nem szereti annyira a vajas krémeket, az lazíthat a krémen. Verjünk fel egy kevés tejszínt és ezzel keverjük össze az alap citromos krémet így nem lesz annyira vajas. Díszíteni pedig bármivel lehet mindenkinek a fantáziájára van bízva.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »










