Rakott tészta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók egy 22*32 cm-es mély tepsihez:
- 2 fej vöröshagyma
- 1 sárga húsú paprika
- 1 csípős paprika (ha szeretjük)
- olaj
- 50 dkg darált hús
- 50 dkg penne tészta
- fekete bors, só
- 0,5 kk fűszerpaprika
- 0,5 kk curry
- 1 ek paradicsompaszta
Besamel:
- 10 dkg vaj
- 10 dkg finomliszt
- 1 l tej
- 25 dkg mozzarella
- fekete bors, só
- 0,5 kk szerecsendió
- 20 dkg reszelt sajt (a végén miután kivettük a sütőből a tepsit)
Elkészítése:
Először a besamelt készítjük el. Egy edényben felolvasztjuk a vajat, majd rászórjuk a lisztet és csomómentesre keverjük. 2-3 percig pirítjuk, majd felöntjük apránként a tejjel és közben folyamatosan keverjük, hogy ne legyen csomós a mártás. Amikor felöntöttük az összes tejjel, akkor ízesítjük a sóval, borssal és szerecsendióval. Valamint belekeverjük a nagyobb darabokra vágott mozzarellát is. Az egészet sűrűre főzzük.
Közben a tésztát is kifőzzük a szokásos módon, majd leszűrjük.
A raguhoz kevés zsiradékot forrósítunk, melyen elkezdjük pirítani a meghámozott és feldarabolt hagymát. Amikor a hagyma összeesett kissé, akkor hozzáadjuk a húst. Amikor a hús kifehéredett, akkor fűszerezzük sóval, borssal, curryvel, fűszerpaprikával és a paradicsompasztával. Az egészet alaposan elkeverjük. Ezután adjuk hozzá a raguhoz a felaprított sárga és csípős paprikát is. Kb 5 percig főzzük még a ragut.
A tepsi aljára vékony rétegben besamelt terítünk, majd erre egy adag tésztát. A tésztára megint egy adag besamel jön. A besamelre egy adag ragut terítünk, majd újra besamel, tészta, besamel. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg a hozzávalók el nem fogynak. Arra figyeljünk, hogy a tetejére besamel kerüljön!
200 fokos sütőben kb 10 percig sütjük, majd rászórjuk a reszelt sajtot és visszatoljuk a sütőbe addig, amíg szép pirosra nem sül.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









