Elkészítése
Hozzávalók:
Nudlihoz:
- 50 dkg krumpli (tisztítva mért súly)
- 1 nagyobb tojás
- 1 kk só
- 15 dkg liszt
Továbbá:
- 1 közepes fej káposzta
- 5-6 ek olaj
- 1 kk só
- 1 kk őrölt bors
Elkészítése:
A krumplikat megtisztítjuk, apró kockára vágjuk, sós vízben puhára főzzük, leszűrjük és áttörjük.
Ha már kéz melegre hűlt, hozzáadjuk a sót, a tojást, majd lassan adagolva a lisztet, közben kézzel nem túl kemény és nem túl lágy tésztává dolgozzuk. Előfordulhat, hogy a krumplinak nagyobb a nedvességtartalma és még szükséges 1-2 teáskanálnyi liszt.
Lisztezett felületen vékonyka rudakat sodrunk, amiket egy éles késsel kb. 3 cm hosszúságúra darabolunk. A felület és a tenyerünk között még sodrunk rajta egyet, így szép formásak lesznek.
Egy fazékban sós vizet forralunk 2 evőkanálnyi olajjal, hogy majd a nudlik ne ragadjanak össze.
Közben a káposztát lereszeljük, és egy nagyobb méretű serpenyőben felhevített olajon megpirítjuk. Közben ízesítjük sóval és borssal.
Ha gyöngyözve forr a víz, a nudlikat belerakjuk, ha már feljöttek a víz tetejére, még 2-3 percet főzzük és a vízből kiemelve lecsöpögtetjük.
Végül beleforgatjuk a pirított káposztába. Ha szükséges, még sózzuk és borsozzuk.
Melegen kínáljuk.
A RECEPTNEKED.HU TIPPJE
Gyakran ismételt kérdések
Milyen állagú legyen a nudlitészta?
A tészta ne legyen túl kemény, de túl lágy sem, és kézzel jól formázható maradjon. A lisztet fokozatosan add hozzá, mert a krumpli nedvességtartalma miatt további 1-2 teáskanálra is szükség lehet.
Hogyan előzhető meg, hogy a nudlik összeragadjanak?
A formázást lisztezett felületen végezd, a főzővízhez pedig adj két evőkanál olajat. A megfőtt nudlikat kiemelés után alaposan csepegtesd le, majd forgasd a káposztába.
Honnan lehet tudni, hogy megfőtt a nudli?
Gyöngyözve forró vízben főzd, és figyeld, mikor emelkednek a darabok a felszínre. Ezután még 2-3 perc főzés szükséges.
Hogyan lesznek egyforma alakúak a nudlik?
A tésztából sodorj vékony rudakat, majd éles késsel vágd őket körülbelül 3 cm hosszú darabokra. Végül a munkafelület és a tenyered között sodorj rajtuk még egyet.
Mikor érdemes beállítani a káposztás nudli ízesítését?
A káposztát már pirítás közben sózd és borsozd meg. Miután beleforgattad a lecsöpögtetett nudlit, kóstold meg, és szükség esetén igazíts az ízesítésen.











