Darárt húsos spagetti recept
Hozzávalók:
- 500 g spagetti tészta
- 0,5 kg darált sertéshús
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 5 dl passzírozott paradicsomlé
- 5 teáskanál fűszerpaprika
- 2 kávéskanál só
- 5 gerezd fokhagyma
- 1 kk oregánó
- 1 teáskanál bazsalikom (vagy 5-6 levél)
- bors ízlés szerint
- víz
- sajt ízlés szerint
Elkészítése:
A megtisztított, felaprított hagymát üvegesre pirítjuk egy nagyobb serpenyőben kevés olajon. Miután megpirult a hagyma, a húst is beletesszük a serpenyőbe és addig sütjük, amíg már majdnem eltűnik a hús piros része.
A húsra rátesszük a sót, majd kevergetés után a paprikát is és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Amikor már eléggé összekevertük, a húsra tehetjük a paradicsomplét is.
Ha úgy érezzük, hogy túlságosan sűrű a szósz, akkor tegyünk bele kevés vizet is.
Miután jól összekevertük, préseljük bele a fokhagymát, majd ízlés szerint ízesítsük borssal és tegyük bele az oregánot és bazsalikomot.
A tésztát olajos és sós forrásban lévő vízben kifőzzük. Közben kavargassuk meg a tésztát, hogy ne tapadjon le az alja.
Ha a tészta megfőtt szűrjük le és keverjük össze a hússal.
Sajttal tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »










