Rakott brokkoli magyarosan recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 50 dkg brokkoli
- 30 dkg pulyka vagy sertés darálthús
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 egész
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 4 marék rizs
- só, bors, szerecsendió
- 3 dl tejól
- 2 dl olaj
- 2 teáskanál pirospaprika
- csipet szódabikarbóna
Elkészítése:
A brokkolit rózsáira szedjük és bő, sós, szódabikarbónás vízben roppanósra főzzük. Ha megfőtt, akkor kiszedjük a vízből és szeletekre vágjuk.
A kockára vágott hagymát kevés olajon megpároljuk csipet sóval, majd rádobjuk a darált húst sózzuk, borsozzuk rászórjuk a fokhagymát együtt dinszteljük.
A rizst megmossuk és bő, sós vízben félpuhára főzzük.
Ha hús megpuhult, akkor meghintjük pirospaprikával és elkeverjük, majd levesszük a tűzről. A húshoz adjuk a főtt rizst, hozzáadjuk a tojást és összekeverjük.
Egy sütőtálat kikenünk olajjal, elterítjük benne a főtt brokkoli felét, majd sózzuk, borsozzuk és kevés szerecsendiót szórunk rá, ajd ráhalmozzuk a bekevert darálthúst és elsimítjuk. Befedjük a brokkoli másik felével és szintén ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval.
A tejfölt kikavarjuk egy egész tojással, majd a brokkoli tetejére öntjük és elsimítjuk a tetejét.
180 fokra előmelegített sütőbe toljuk 25-30 percre, amíg a teteje elkezd pirulni.
Ha megsült kicsit állni hagyjuk. Tálalásnál nagyobb kockára vágjuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »
Krémes és szaftos csokis desszertek: 10 bevált recept egy helyen
A csokoládés desszertek világa egyszerre lehet klasszikus és játékosan nosz
Tovább olvasom »
10 szaftos csirkés étel: krémes szószokkal és fűszerekkel
A csirkéből készült ételek sokoldalúságuk miatt a mindennapi konyha alapfog
Tovább olvasom »
10 házias sertésrecept ebédre: klasszikusok és különlegességek
A sertéshúsból készült fogások a magyar konyha legmegbízhatóbb, legkiadósab
Tovább olvasom »










