Kétszer töltött sültcsirke recept

Hozzávalók:
- 1 közepes méretű egész, bontott csirke
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 20 dkg csirkemáj
- 2 db közepesen kemény körte
- 3 zsemle
- 25 dkg natúr gesztenyepüré
- 10 dkg (champion) gomba
- 1 nagy fej hagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 ek kacsa vagy libazsír
- 1-2 ek zsemlemorzsa (ha szükséges)
- só
- bors
- paprika
- kakukkfű
- majoránna
- petrezselyem
Elkészítése:
A csirkét kívül belül alaposan megmossuk. A mellnél és a comboknál lévő bőrt óvatosan felhúzzuk, ügyelve rá, hogy ne szakadjon el. Kívül-belül óvatosan sózzuk-borsozzuk. A hagymát apróra vágva 1 evőkanál kacsazsíron üvegesre pirítjuk, beletesszük az összetört fokhagymát, a kockára vágott vagy lereszelt körtét, majd a felszeletelt gombával megdinszteljük. Kissé kihűtjük. A zsemléket vízbe áztatjuk, majd kinyomjuk belőle a felesleges vizet és egyenlően elosztva két két közepes méretű tálba tesszük. Ugyan így elosztjuk a már lepirított hagymás-körtés gombát. A lehártyázott, megtisztított májat (ügyeljünk az esetleges zöld epe foltokra) késsel megkaparjuk vagy apróra vágjuk és az egyik tálba tesszük. 1 tojással, sóval, borssal, paprikával, kevés majoránnával összeállítjuk a tölteléket. Ha hígnak találjuk, adjunk hozzá kevés zsemlemorzsát. Egynemű, kissé darabos masszát kell, hogy kapjunk. Óvatosan ügyelve, hogy ne szakadjon el, betöltjük a mellhez és a combokhoz a tölteléket a bőr alá. A másik tálban lévő beáztatott, majd kinyomkodott zsemlékhez már korábban hozzáadtuk a hagymás-körtés gombát, most hozzáadjuk az összetört natúr gesztenyepürét és egy tojással sóval, borssal, paprikával, kakukkfűvel, apróra vágott petrezselyemmel (ha szükséges minimális mennyiségű zsemlemorzsával) összeállítjuk a masszát. Hasonló sűrűségű, mint a már elkészült és betöltött töltelék.
A gesztenyés tölteléket ezután óvatosan kiskanállal, kézi rásegítéssel betöltjük a csirke hasüregébe.
A csirke combjait óvatosan cérnával összekötjük. Ezután a maradék 1 evőkanál kacsazsírt elkeverjük egy kávéskanál sóval,borssal és paprikával és óvatosan megkenegetjük vele a csirkénk külsejét.
180 C fokon sütjük alsó-felső fokozaton legalább 45-50 percet, persze a sütésidő függ a csirke nagyságától és korától is. Az utolsó 10-15 percben légkeverő vagy grill fokozaton folytatjuk a sütést, hogy a csirke bőre finom ropogós legyen. Időnként vízzel, húslevessel, fehérborral locsolgassuk meg, hogy oda ne égjen. Ízlés szerint a husi alá zöldségágyat tehetünk. Sikeres sütést, jó étvágyat!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

8 tészta 30 perc alatt!
Ha egy tésztaételben keresed a gyors, de ízletes megoldást, akkor jó helyen
Tovább olvasom »
12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »