Házi csirkemáj pástétom recept

Hozzávalók:
- zsír (lehet tyúk, liba vagy kacsa is)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 kg csirkemáj
- 10 dkg vaj (NEM margarin!)
- só, bors
- 1 csomag morzsolt majoránna
- kevés tejszín (kb 2-3 ek)
- 2-3 tk mustár (ízlés szerint)
- 1-2 gerezd zúzott fokhagyma
Elkészítése:
A májat mossuk meg, majd a hártyákat szedjük le. Ha szép nagyok, akkor vágjuk kisebb darabokra.
A hagymát hámozzuk meg, majd vágjuk apróra.
Egy edényben forrósítsunk kevés zsírt, majd dinszteljük meg rajta a hagymát. Amikor a hagyma már színes, akkor adjuk hozzá a májat és pirítsuk fehéredésig. Ekkor adjuk hozzá a vajat, várjuk meg, amíg elolvad és fedővel takarjuk le.
Főzzük 15-20 percig. Ha a máj megfőtt (akkor főtt meg, ha egy kést, vagy hurkapálcát beleszúrva nem folyik belőle véres lé) akkor adjuk hozzá a fűszereket és forraljuk még kb 1 percig.
Botmixerrel pürésítsük az egészet. Kóstoljuk meg és még ízesítsük ízlésünknek megfelelően és tejszín, mustár hozzáadásával állítsuk be a sűrűségét és a zúzott fokhagymával az ízét.
Tegyük kisebb edényekbe és a tetejére kanalazzunk kevés zsírt, így nem fog megbarnulni.
Ízlés szerint a májkrémbe tehetünk még fokhagymát, chillit, bazsalikomot, ki mivel szereti.
Ha sok egyszerre ez az adag, akkor kiadagolva, zsírral lezárva le lehet fagyasztani, majd szobahőmérsékleten kiengedni fogyasztás előtt. Olyan, mintha friss lenne.
A kész májkrém hűtőben 4-5 napig simán eláll.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »