Csirkés rétes kuszkusszal recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 8 darab réteslap
- 50 dkg csirkemell filé
- 12 dkg kuszkusz
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd zúzott fokhagyma
- 1 marék szeletelt gomba
- olaj
- kurkuma, só, bors
- reszelt sajt
- szeletelt mandula
Elkészítése:
A kuszkuszt egy edénye vagy nagyobb tényérba mérjük és hozzáadunk 1 kiskanál sót és fél kiskanál kurkumát, majd felöntjük dupla mennyiségű (240 g) forró vízzel és elkeverjük. Lefedjük és felhasználásig félretesszük.
A csirkemellet kockázzuk fel, majd kevés olajon süssük fehéredésig és közben sózzuk, borsozzuk, majd tegyük félre.
A megtisztított és aprított hagymát olajon kezdjük el dinsztelni, majd adjuk a fokhagymát, a gombát és fél kiskanál kurkumát, majd lepirítjuk az egészet.
A gombához adjuk a húst és a kuszkuszt, majd az egészet elkeverjük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a tepsit sütőpapírral kibéleljük.
Egy rételapot magunk elé teszünk és megkenjük vékonyan olajjal, majd rátesszük a másik lapot és ezt is megkenjük kevés olajjal. A rétestészta közepén egy csíkban aloszlatjuk a töltelék negyedét és megszórjuk sajttal. A két rövidebb oldalát a tésztának ráhajtjuk, majd az egészet feltekerjük.
A kész tekercseket a tepsire sorakoztatjuk, majd olajjal lekenjük. Szeletelt mandulával megszórhatjuk.
A forró sütőben kb 30 perc alatt pirosra sütjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.08. Csütörtök
csütörtöki menüben egyszerű, mégis jól összeállított fogások szerepelnek. A
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Szerda
A szerdai menüben egyszerű, mégis jól bevált fogások szerepelnek. A vargány
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeillő fogások szerepelnek. A sajtkrémle
Tovább olvasom »
Magyar konyha – a magyar ételek története (x)
A magyar konyha fejlődése szorosan összefonódik Magyarország történelmével.
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.03. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tárko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.02. Csütörtök
A mai menüben a klasszikus és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapnak.
Tovább olvasom »









