Mascarponés paradicsomos csirke recept
Hozzávalók:
- 1 kg csirkemellfilé
- 2 evőkanál olívaolaj
- 2 teáskanál oregánó
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- bors
A szószhoz:
- 40 dkg koktélparadicsom (vagy sima paradicsom negyedelve)
- 10 dkg mascarpone (vagy natúr krémsajt)
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál olívaolaj
- 2 evőkanál sűrített paradicsom
- 1.5 dkg friss bazsalikomlevél
- 1 csipet só
- 1 csipet bors
- 0.5 dl húsleves alaplé (kockából is jó)
- bazsalikom
Elkészítés:
A csirkemellfilét vastagabb szeletekre vágjuk, majd megszórjuk sóval. Az olajat összekeverjük az oregánóval és a fokhagymaporral, majd megkenjük vele a hússzeleteket. Letakarva hűtőben pihentetjük egy órát.
Közben a paradicsomokat félbe vágjuk, és egy tepsiben eloszlatjuk. Az olajat összekeverjük sóval, borssal, és az aprított fokhagymagerezdekkel, majd meglocsoljuk a paradicsomokat. 180 fokos sütőben 25 percig sütjük. Ha megsültek, turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk az alaplevet és a friss bazsalikomot, majd pürésítjük.
A csirkemelleket serpenyőben kisütjük, majd félretesszük. Ugyanabba az edénybe kanalazzuk a sűrített paradicsomot, pár percig pirítjuk, majd hozzáöntjük a pürésített paradicsomot. Hozzáadjuk a mascarponét, és simára keverjük. Visszatesszük bele a kisült csirkemelleket, és összemelegítjük. A tetejét friss bazsalikommal vagy petrezselyemmel megszórhatjuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









