Töltött csirkecombok recept
Hozzávalók:
- 8-10 db csirkecomb
Töltelék:
- 2 közepes hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 4 szelet kenyér (és a héját nem szoktam beletenni)
- 3 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2 ek ételízesítő
- só, bors ízlés szerint
- 1 csokor petrezselyem
1 ek pirospaprika - szárnyas fűszerkeverék
Elkészítése:
A töltelék elkészítéséhez a kenyeret vízbe áztatjuk, majd alaposan kinyomkodjuk. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk. A hagymát szintén apróra vágjuk, és kevés olajon üvegesre pirítjuk az áttört fokhagymával. Sóval, borssal és ételízesítővel fűszerezzük, majd a tűzről levéve pirospaprikát szórunk rá. Az előkészített hagymát a kinyomkodott kenyérhez adjuk, valamint az aprított petrezselymet is belekeverjük. Végül a tojásokat is hozzáadjuk, és alaposan összedolgozzuk, hogy egynemű tölteléket kapjunk.
A húsokat óvatosan a bőrük alatt megtöltjük a töltelékkel, ügyelve arra, hogy a bőr ne szakadjon el. A tepsibe kevés fehérbort és vizet öntünk, majd a combokat elhelyezzük benne. Sült csirke fűszerkeverékkel ízesítjük a húsokat. Lefedjük a tepsit, és 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 50 percig sütjük, amíg a hús teljesen megpuhul. Ezután levesszük a fedőt, és grill fokozaton pár perc alatt ropogósra pirítjuk a bőrét.
A sült töltött combokat ízlés szerinti körettel, például krumplipürével vagy párolt zöldségekkel tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









