Császárszalonnás-hagymás csirkemell recept
Hozzávalók:
- 30 dkg csirkemellfilé
- 30 dkg főtt császárszalonna
- 1 fej vöröshagyma (nagy)
- 1 csokor petrezselyemzöld
- só (ízlés szerint)
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- 1 tk ételízesítő
- 1 kk majoranna
- 2 dl főzőtejszín
- 1 ek étolaj
Elkészítése:
A csirkemellet és a császárszalonnát ízlés szerint vágjuk fel (én vékonyabb csíkokra vágtam fel mindkettőt).
A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vágjuk fel vékony csíkokra. A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.
Egy serpenyőbe az olajon, kezdjük el sütni a felcsíkozott szalonnát, majd amikor már szép színt kapott, adjuk hozzá a vöröshagymát, és pároljuk pár percig.
Ezután adjuk hozzá a felcsíkozott csirkemellet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és az apróra vágott petrezselyemzölddel, keverjük alaposan össze és a serpenyőt lefedve, addig süssük, míg a hús kifehéredik.
Ezután öntsük fel a tejszínnel, ha szükséges ízesítsünk utána, majd főzzük kb 10 percig, hogy a hús és a szalonna készre főjön és a szaft kissé besűrűsödjön.
Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én bulgurt készítettem, de jól illik hozzá a rizs, vagy éppen a krumplipüré is.
Tipp:
Tálaláskor tegyünk pár kanál ízlés szerinti köretet a tányérra, kanalazzuk rá a szalonnás-hagymás csirkemellet, majd úgy kínáljuk. Én bulgurral tálaltam, mely nagyon jól illett hozzá.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »










