Tejfölös pogácsa recept
Elkészítése:
Az élesztőt morzsoljuk bele a langyos, cukros tejbe, majd pár perc alatt futtassuk fel.
A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a hideg zsírt (v. vajat) és morzsoljuk össze.
Amikor már kezd morzsalékos lenni, csináljunk a közepébe egy mélyedést, tegyük bele a tejföl több mint a felét, adjuk hozzá a tojássárgát, öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát.
Gyúrás közben, apránként adjunk hozzá még annyi tejfölt, hogy ne legyen se túl lágy, sem pedig túl kemény a tészta, könnyen nyújtható legyen.
Ezután tegyük át egy kelesztőtálba, majd langyos helyen, egy óra alatt kelesszük a tésztát a duplájára.
Amikor a tészta megkelt, lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. 2 cm vastagra, egy éles késsel rácsozzuk be a tetejét, majd szaggassuk ki a pogácsákat. (a leeső tésztát szintén gyúrjuk össze, és szaggassuk ki)
Ezután a két tenyerünk között sodorjuk meg a kiszaggatott tésztát, és egymástól kicsit távolabb, helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, majd takarjuk le egy konyharuhával, és szobahőmérsékleten kelesszük újra kb. 30 percig.
Ezután kenjük le a pogácsák tetejét felvert egész tojással, majd ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal, szezámmaggal….
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd kb. 200 fokon süssük 25-30 perc alatt szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem, de ez a sütőtől is függ.)
Tipp:
A kisült pogácsa finom omlós, és 1-2 napig konyharuhával letakarva puha marad…. persze csakis ha marad belőle, mert nagyon eteti magát.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
8 házi péksüti, ami mellett a bolti verzió elbújhat
A sós péksütiknek megvan az a különleges képességük, hogy még melegen elkez
Tovább olvasom »
8 sós ropogtatnivaló, ami gyorsabban fogy, mint készül
A sós ropogtatnivalók veszélyes műfajok, mert az ember eredetileg „csak kós
Tovább olvasom »
10 krémes kedvenc, amit újra és újra megsütnél
A krémes süteményeknek van egy külön kategóriájuk az ember fejében: azok a
Tovább olvasom »
12 hétköznapi fogás, ami 45 perc alatt simán elkészül
A gyors vacsorák és hétköznapi főételek akkor a leghasznosabbak, amikor nin
Tovább olvasom »
12 húsos-zöldséges recept, ami feldobja a szokásos menüt
A zöldséges húsételek pont azt tudják, amit a hétköznapi főzésben a legtöbb
Tovább olvasom »
10 bodzás finomság, amit a szezonban kötelező elkészíteni
A bodza rövid szezonja minden évben ugyanazt váltja ki az emberekből: hirte
Tovább olvasom »










