Burgonyás lábtörlő recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók egy 40*32 cm-es sütőlemezhez:
- 70 dkg liszt
- 1 tk só
- 1 merőkanál krumplipüré
- 3 dkg élesztő
- 1 ek tejföl
- 5 dkg vaj
- 1-2 dl langyos tej
- 70 dkg (juhbeles) virsli
- 15 dkg füstölt sajt
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
Elkészítése:
Az élesztőt kevés tejben felfuttatjuk.
A lisztben elmorzsoljuk a krumplipürét, majd a puha vajjal, a sóval, a tejföllel, a feljött élesztővel kevés tej hozzáadásával szép sima, puha tésztává gyúrjuk. Letakarva kelesztjük fél órát.
Amíg pihen a tészta, a sajtot felszeleteljük és a szeleteket keskeny csíkokra vágjuk, a virsliket pedig hosszában végig bevágjuk nagyjából a fele vastagságig, végül a vágásokba sajtcsíkokat helyezünk.
A megkelt tésztát ketté vágjuk.
Először a lábtörlő aljához kb fél cm vastagra kisodorjuk és kicsi peremet felhajtva a szélein kibéleljük vele a sütőlemezt.
A másik felét szintén fél cm vastag ugyanakkora téglalapra nyújtjuk és sodrófára tekerve rátesszük az alsó tésztára, majd kitekerjük, a szélein az illesztéseket eligazgatjuk és ollóval nagyjából 2,5-3 cm-es csíkokat vágunk rajta úgy, hogy az egyik felén nem vágjuk át a tésztát.
Minden második csíkot visszahajtunk és elhelyezzük a virsliket a hajtások alatt. A sor végén átcseréljük a tésztát, így ezzel a módszerrel beleszőjük a tésztába megtöltött virsliket.
A sütőt előmelegítjük 210 fokra.
A lábtörlő szélein a peremek között és a tetején tésztát megkenjük felvert tojással (a virsliket nem szükséges) és 25-30 perc alatt szép pirosra megsütjük.
Még melegen mustárral, ketchuppal és majonézzel tálaljuk!
Jó étvágyat kívánok!
Tipp:
A krumplipürét helyettesítheti 3 nagyobb darab burgonya megtisztítva, kockázva, enyhén sós vízben megfőzve és összetörve, pici tejjel turmixolva! A végeredmény szinte ugyanaz.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

8 tészta 30 perc alatt!
Ha egy tésztaételben keresed a gyors, de ízletes megoldást, akkor jó helyen
Tovább olvasom »
12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »