Wellington sertésszűz steak burgonyával és párolt zöldbabbal recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- kb 80 dkg sertésszűz (egyenlő vastagságú, középső része)
- 50 dkg csiperke gomba
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 db vöröshagyma
- só-, bors ízlés szerint
- 1 cs petrezselyemzöld
- kb 10 dkg mustár
- kb fél dl olaj
- 1 cs (270 g) leveles tészta
- 20 dkg fekete erdei sonka
- 1 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS sárgája (a kenéshez)
Elkészítése:
A húst előkészítjük, lehártyázzuk és a felesleges inaktól megtisztítjuk. Ha szükséges, akkor a két végét levágjuk, hogy egyenletesen vastag legyen a hús. Egy serpenyőben olajat forrósítunk.
A húst sózzuk, borsozzuk, majd 4-5 perc alatt kérget sütünk rá. Forgatásához ne villát, hanem csipeszt használjunk, ne szúrjuk meg a húst. Pár perc múlva kenjük be mustárral és tegyük félre.
Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a szintén aprított gombát, a zúzott fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd addig sütjük, míg a levét teljesen el nem fövi. Ezután botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet.
Egy folpack fóliára párhuzamosan, kis átfedéssel kiterítjük a vékony sonkaszeleteket, eloszlatjuk rajta a kihűlt gombát és ráhelyezzük a mustárral megkent húst. Összetekerjük a fóliával, mint egy szaloncukrot és hűtőbe tesszük körülbelül 30 percre.
A leveles tésztát téglalap alakúra kinyújtjuk, szintén folpackra rakjuk ugyanúgy, mint a húsnál. Akkora legyen, hogy a hús kényelmesen beleférjen. A hűtőből kivett sertésszüzet, fólia nélkül a tésztára helyezzük.
A tésztát szorosan feltekerjük rá a folpack segítségével. Ha körbeért, a felesleget levágjuk, a széleit behajtjuk és a fóliával jó szorosan (szintén a szaloncukrot utánozva) feltekerjük. Szép, henger alakú legyen! Szintén minimum 30 percre a hűtőbe tesszük, hogy megszilárduljon.
A hűtőből kivéve kicsomagoljuk, majd a tojás sárgájával bekenjük. Egy kés hátával tetszőleges mintát húzhatunk a tészta tetejére, és a maradék tésztából akár díszítést is készíthetünk, amiket tojássárgájával rögzítünk.
Egy kicsit megsózzuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és 200 fokra előmelegített sütőben, körülbelül 35 perc alatt aranybarnára sütjük. Legalább 15 percig pihentetjük, majd éles késsel körülbelül 1 centiméter széles szeletekre vágjuk. Nálam steak burgonya és párolt zöldbab készült mellé köretnek, valamint egy isteni, mondhatnám úgy is, hogy a kedvenc mártásom, a zöldbors mártás.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.08. Csütörtök
csütörtöki menüben egyszerű, mégis jól összeállított fogások szerepelnek. A
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Szerda
A szerdai menüben egyszerű, mégis jól bevált fogások szerepelnek. A vargány
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeillő fogások szerepelnek. A sajtkrémle
Tovább olvasom »
Magyar konyha – a magyar ételek története (x)
A magyar konyha fejlődése szorosan összefonódik Magyarország történelmével.
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.03. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tárko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.02. Csütörtök
A mai menüben a klasszikus és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapnak.
Tovább olvasom »










