Vadas zsemlegombóccal recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 0,5 kg hús (disznó, csirke, vad, marha)
- 1 fej vöröshagyma
- 1 evőkanál ecet
- só
- egész bors
- babérlevél
- koriander
- cukor
- olaj
- liszt
- 1-2 evőkanál mustár
- 2-3 evőkanál tejföl
- répa
Zsemlegombóchoz:
- 1 db zsemle
- tojás
- liszt
- csipet só
- víz
Elkészítése:
A húst az egész vöröshagymával, egy kanál ecettel, korianderrel, babérlevéllel (ha kisebb a babérlevél az egészet beletehetjük, ha nagyobb akkor csak a felét) és egy csipet sóval feltesszük főni. Kóstolgatással még ízesíthetjük.
A répát eközben lereszeljük, elkészítjük a zsemlegombócot.
A zsemlét darabokra vágjuk, mikróban megpirítjuk. Sűrű nokedli tésztát készítünk és ebbe forgatjuk a zsemledarabokat. Kicsit állni hagyjuk, majd forró vízbe szaggatjuk kanál segítségével és 10-15 percig főzzük.
Miután a hús megpuhult kiszedjük egy tányérra és elkészítjük a vadas levét.
Egy kevés cukrot megpirítunk, az olajat felforrósítjuk és egy evőkanál liszttel összekeverjük, hozzáadunk egy kis vizet.
Ezután a lisztes keveréket a cukorhoz adjuk, jól összekeverjük, ezután merünk rá a hús levéből annyit, amennyi mártást szeretnénk a húshoz.
A mártáshoz adunk még 1-2 evőkanál mustárt és 2-3 evőkanál tejfölt. Ezután visszatesszük a húst a mártásba, hozzáadjuk a lereszelt répát még egyet rottyantunk rajta, és kész.
Tipp:
A zsemlegombóc készítésekor tehetünk a nokedlibe petrezselymet, egy kis színt adva neki.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »

