Stefánia sajttal és baconnel recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 70 dkg darált sertéscomb
- 2 cs szeletelt bacon (2*20 dkg)
- 25 dkg (gouda) sajt
- 2 zsemle
- 1 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- só
- őrölt fekete bors
- 1 tk ételízesítő
- csipet őrölt szerecsendió
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy)
- 3-4 ek étolaj
Elkészítése:
A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk fel apróra és egy evőkanál olajon pároljuk világos zsemle színűre, majd hűtsük ki egészen.
A zsemlét öntsük fel vízzel, majd amikor már megszívta magát, alaposan nyomkodjuk ki.
A darált húshoz adjuk hozzá a kinyomkodott zsemlét, a vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a szerecsendióval, majd gyúrjuk össze.
Ezután adjuk hozzá az egész tojást és szintén gyúrjuk alaposan össze a masszát.
Egy nagyobb darab folpack fóliát terítsünk el az asztalon, majd kb. egy cm vastagságúra lapogassuk el rajta a húsmasszát, majd közvetlenül a húsmassza egyik végénél fektessük le a bacon szeleteket (a bacon szeletek kicsit fedjék egymást, hogy feltekerésnél teljesen befedje a húsmasszát).
Ezután egy nagyobb lyukú reszelőn, reszeljük rá a húsmasszára a sajtot, majd a fólia segítségével a kezdjük el feltekerni úgy, hogy a bacon szeletekhez érve folytassuk a feltekerést.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olajjal. Ezután óvatosan helyezzük rá a baconbe tekert hústekercset, majd fedjük le a tepsit alufóliával.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten pároljuk kb 45 percig, majd vegyük le a fóliát és süssük szép pirosra.
A sütőből kivéve hagyjuk pár percet hűlni, hogy szépen feltudjuk majd szeletelni.
Nézd meg videón is:
Képfeltöltés
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Milyen robotgépet válasszon az, aki sokat süt? (x)
A házi sütés öröme sokak számára nem csupán hobbi, hanem mindennapi rutin.
Tovább olvasom »
Fontos változás jön a drogériákban – ezt minden háziasszonynak tudnia kell
Májustól újabb hatósági szabályozás lép életbe, amely ezúttal nem az élelmi
Tovább olvasom »
8 isteni túrós sütemény recept, amit ki kell próbálnod
A túrós sütemények a magyar konyha igazi alapdarabjai – egyszerre háziasak,
Tovább olvasom »
Szabad-e mikrózni az ételt? Mi az igazság a mikrohullámú sütő körül?
Sugároz, roncsol, „megöli” a vitaminokat – rengeteg rémhír kering a mikrohu
Tovább olvasom »
5 élelmiszer, ami a klímaváltozás miatt eltűnhet az életünkből
Vajon mi kerül a tányérunkra 20 év múlva? A klímaváltozás nem csak olvadó j
Tovább olvasom »
5 sós-édes kombináció, amit feltétlen ki kell próbálnod!
Van, aki imádja, van, aki először csak pislog – de a sós-édes párosítások t
Tovább olvasom »