Sertéskaraj sajtmártással recept
Hozzávalók:
Sajtmártás:
- 15 dkg félkemény sovány sajt
- 5 dkg vaj
- egy púpozott evőkanál tönkölyliszt
- 2 dl tej
- egy evőkanál apróra vágott póréhagyma
- 1 csokor petrezselyemzöld
- só, bors, csipetnyi őrölt szerecsendió
Seréskaraj:
- személyenként 1-2 szelet csont nélküli sertéskaraj
- só, bors
- egy-két gerezd fokhagyma
- egy evőkanál olaj
Köret:
- párolt brokkoli (egy fej brokkoli, csipet szódabikarbóna és só)
- paradicsom saláta
- vargányás rizs
Elkészítése:
Mártás:
A félkemény sajtot durvára reszeljük.
A póréhagymát apróra vágjuk. Egy evőkanál olajat és a vajat felforrósítjuk és a hagymát megpároljuk benne, teszünk rá sót, borsot, szerecsendiót, majd rászórjuk a tönkölylisztet, ezt követően ráöntjük a tejet és kevergetves felforraljuk.
Tejjel (esetleg kevés víz is adható hozzá) addig hígítjuk, amíg híg mártást kapunk. Levesszük a lángról, beleforgatjuk a reszelt sajtot, ekkor már nem kell forralni.
Legvégül ízlés szerint aprított petrezselyemzöldet is tehetünk bele.
Karaj:
Sütés előtt néhány órával a felszeletelt húst megsózzuk, borsozzuk és hagyjuk pihenni.
Egy kerámia vagy teflon serpenyőben felhevítjük az olajat, a hús szelet mindkét oldalát elősütjük, majd beleteszünk egy-két gerezd fokhagymát, felengedjük 1 dl forró vízzel és kis lángon lassan megpároljuk.
Párolt brokkoli
A brokkolit csak 2-3 percig főzzük enyhén sós vízben, illetve csipetnyi szódabikarbonát is tehetünk a főző vízbe (ez segít abban, hogy a brokkoli megőrizze a szép zöld színét).
Soha ne főzzük túl a brokkolit, mert akkor élvezhetetlen az íze!
A húst a kész mártással, párolt brokkolival, paradicsom salátával és vargányás rizssel tálaltam.
Jó étvágyat kívánok!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









