Pozsonyi kifli recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók 24 kiflihez:
Tészta:
- 45 dkg finomliszt
- 5 dkg porcukor
- 12,5 dkg margarin
- 6 dkg zsír
- 1 dkg só
- 2,5 dkg élesztő
- 1 tojássárgája
- kb 1,5 dl hideg tej
Töltelék:
- 40 dkg darált dió
- 24 dkg kristálycukor
- 8 dkg zsemlemorzsa
- mazsola ízlés szerint
- őrölt fahéj ízlés szerint
- 1 citrom reszelt héja, késhegynyi őrölt pirított szegfűszeg
- kb 1,5-2 dl víz
Tetejére:
- 1 tojás
Elkészítése:
A vizet a cukorral felforraljuk, majd ráöntjük a többi, összekevert hozzávalóra és hagyjuk teljesen kihűlni. Előző nap is elkészíthetjük.
A tészta hozzávalóiból rugalmas, kemény tésztát gyúrjunk úgy, hogy az élesztőt nem kell felfuttatni, hanem csak belemorzsolni. A tejet kis adagokban, fokozatosan adjuk hozzá! A tej mennyisége függ a liszt minőségétől, tehát változhat!
Az elkészített tésztánkat fél órát pihentessük a hűtőben becsomagolva.
Ezután osszuk el 24 darabra, kb 3,6 dkg-os egy adag.
A darabokból formázzunk golyókat, majd a kezünkkel lapítsuk el. Ezután könnyen ki tudjuk nyújtani ovális alakúra. A kinyújtott tésztának kb 2 mm vastagságúnak kell lennie.
A tölteléket osszeuk el 24 részre és tegyük a kinyújtott tésztákra, majd tekerjük fel és hajtsuk kapocs alakúra.
Helyezzük sütőpapíros tepsire, kenjük le tojássárgájával, majd tegyük őket hűvös, szellős helyre és hagyjuk megszáradni.
Kb másfél óra múlva, ha a tojássárgája kezd cserepesedni a kiflin, kenjük le enyhén felvert tojásfehérjével. Szintén kb másfél órát kell száradnia, cserepesednie.
Előmelegített sütőben, 180–190 fokon kb 10 perc alatt aranybarnára sütjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »










