Egyszerű kenyérfelfújt recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók egy 20*30 cm-es tepsihez:
- 1,5 csomag szeletelt toast kenyér
- 1 liter tej
- 2 csomag vaníliás cukor
- 4 evőkanál kristálycukor
- 1 kis üveg baracklekvár
- 0,5 kg túró
- pici citromhéj és citromlé
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 5 dkg margarin
- 2-3 evőkanál zsemlemorzsa
- ízlés szerint mazsola
Elkészítése:
Egy tepsit vagy jénai margarinnal kikenünk, majd zsemlemorzsával megszórjuk.
A túrót a vaníliás cukorral és 2 evőkanál kristálycukorral, citromhéjjal és citromlével ízesítjük, áttörjük, majd féretesszük.
A tej 2/3-át beleöntjük egy tálba, ízesítjük 2 evőkanál cukorral és ebbe mártogatjuk bele a kenyérszeleteket és beletesszük az előkészített tepsibe.
Ha az első réteggel megvagyunk, megkenjük baracklekvárral, majd a túrós masszából teszünk rá, ismét egy réteg kenyér, majd baracklekvár, túró és addig ismételjük a rétegezést, amíg a hozzávalónk el nem fogynak. A tetejére kenyér kerüljön.
A maradék tejhez hozzáütjük a tojásokat és ezzel a tojásos-tejjel leöntjük a tetejét.
180 fokos sütőben kb 30 perc alatt megsütjük szép aranybarnára.
Tipp:
Baracklekvár helyett készíthetjük más ízűvel is illetve gazdagíthatjuk gyümölccsel is vagy befőttel.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.05.15. Péntek
A pénteki menüben a tartalmas, laktató fogások mellé ezúttal egy kis retró
Tovább olvasom »
8 gyümölcsös torta, ami friss és látványos egyszerre
A könnyed, gyümölcsös torták valahogy mindig elegánsabbnak hatnak, még akko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.14. Csütörtök
A csütörtöki menüben ismét a házias kedvencek kerülnek előtérbe, tartalmas
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.13. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas, házias ízek és a kicsit különlegesebb fogáso
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.12. Kedd
A keddi menü most pont azt tudja, amit egy hosszú hétköznapon elvár az embe
Tovább olvasom »
12 édes tésztás kedvenc a nudlitól a derelyéig
Az édes tészták valahol félúton vannak a főétel és a desszert között, és ős
Tovább olvasom »










