Lencsegulyás recept
Hozzávalók:
- fél kg lapocka
- 30 dkg lencse
- 2 sárgarépa
- 1 nagyobb petrezselyem gyökér
- 1 kisebb csokor zellerlevél
- kevés petrezselyemzöld
- kevés csombor (borsikafű)
- 1 fej hagyma
- pár gerezd fokhagyma ízlés szerint
- kevés őrölt pirospaprika
- só
- frissen őrölt bors
- tejföl
- liszt a habaráshoz
- zsír, vagy olaj
- javaslom hozzá a csipetkét, amit lehet készen is venni, vagy elkészíthető lisztből és
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSból.
Elkészítése:
A lencsét előző este megmossuk, szükség szerint kiválogatjuk, majd beáztatjuk.
Kevés zsiradékon az apróra vágott hagymát megdinszteljük, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Megsózzuk, elekerül a kockázott hús is, amit addig pirítunk, míg kifehéredik. Pirospaprikával megszórjuk enyhén, majd felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Hozzáadjuk a beáztatott lencsét és ha szükséges a vizet pótoljuk. Felforraljuk.
Hozzákerülnek a karikára, vagy hasábra vágott zöldségek is. A zellercsokrot is hozzátesszük, de ezt a végén kivesszük. Ha ismét felforrt, megkóstoljuk. A sót szükség szerint pótoljuk. Kevés csombort (borsikafüvet) is adhatunk hozzá, ami a lencse enyhén puffasztó hatását semlegesíti. A csombor minden hüvelyesből, káposztából készült ételhez ajánlott, de csak óvatosan, mert nagyon erőteljes az aromája.
Mikor úgy érzed a hús és a lencse, valamint a zöldségek is megfőttek, beleteheted a közben elkészített vagy készen vásárolt csipetkét, majd liszttel és kevés főzőlével csomómentesre kavart habarással enyhén sűrítjük a levest. A friss csipetkének rövidebb főzésre van szüksége, mint a szárítottnak!
Hozzáadjuk az aprított petrezselyem leveleket és felforraljuk. Ha enyhén csípősen szeretjük, a csípős paprikát, a zöldségekkel együtt tegyük hozzá.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »

