Krémes curryleves ananászos húsgolyókkal recept

Hozzávalók:
- 300 g darált pulykahús
- 100 g ananászkonzerv
- 1 db hagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 3 dkg vaj
- 1 dl ananászlé (a konzervből)
- 1 evőkanál liszt
- 1,5 evőkanál illatos-gyümölcsös fűszerkeverék
- 1 evőkanál currypor
- 1 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 dl főzőtejszín
- 1,3 l víz
- só
Elkészítése:
A hagymát és a fokhagymát ledaráljuk, majd 1 dkg vajon megpirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott ananászdarabokat és 1 teáskanál Kotányi fűszert. Enyhén pirítjuk még kb. 2 percig.
Egy keverőtálba tesszük a darált húst, hozzáöntjük a hagymás ananászt és még 1 evőkanálnyit a fűszerkeverékből. Kevés sót is adunk hozzá. (Van a keverékben is, de az nem elég)
Miután a darált húst jól összedolgoztuk a fűszerekkel, apró golyókat formázunk. ( Nem kell bele tojás és zsemlemorzsa, anélkül sem fog szétesni főzés közben!)
Egy lábasban megolvasztunk 2 dkg vajat, majd hozzáadunk 1 evőkanál búzalisztet. Felöntjük az 1 dl ananászlével és még 1,3 dl vízzel.
Megvárjuk, míg gyöngyözik. Ekkor beletesszük a húsgolyókat.Kevergetés nélkül 15 percig főzzük.
Egy tálban habverővel simára keverünk 1 db tojássárgát 1 dl tejszínnel. Egy merőkanálnyi leves kiszedünk, és azt is belekeverjük. Vékony sugárban, állandó kevergetés mellett, hozzáöntjük a leveshez.
Még 1 percig főzzük és kész.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 mennyei tejberizses és rizspudingos desszert – klasszikustól a különlegesig
A tejberizs az a desszert, amit gyerekkorunk óta szeretünk – most viszont ú
Tovább olvasom »
12 szaftos sertésétel, amit a család minden tagja imádni fog
Ha valami igazán tartalmas, szaftos és magyaros fogásra vágysz, akkor ezek
Tovább olvasom »
Pohárkrémek és réteges desszertek – egyszerűen elképesztő ízek
Ha gyors, látványos és ellenállhatatlan desszertre vágysz, ne keresgélj tov
Tovább olvasom »
Tésztareceptek húsimádóknak és zöldségrajongóknak – válogass kedvedre!
Létezik olyan, aki ne szeretné a tésztát? Krémes, szaftos, sajtos, zöldsége
Tovább olvasom »
Imádjuk a cukkinit! Íme 10 ellenállhatatlan recept
Ha van egy jó cukkinid, már csak a recept kell hozzá! Ezek a változatos, fi
Tovább olvasom »
Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »