Lazacpisztráng sajtszósszal recept

Hozzávalók:
- 1 kg filézett lazacpisztráng
- 1 db citrom
- 2 gerezd fokhagyma
- 15 dkg vaj
- morzsolt majoránna
- 2 kávéskanál só
- őrölt bors
Sajtszószhoz:
- 2 dl magas zsírtartalmú tej
- 5 dl habtejszín
- 20-25 dkg reszelt trappista sajt
- 1 kis csokor finomra vágott petrezselyem zöldje, egy keveset félre teszünk a díszítéshez
- 1 ek étkezési keményítő
- csipetnyi só
- bors
Köretnek:
- 40 dkg rizs
Elkészítése:
A megvásárolt friss lazacfilét alaposan mossuk meg. Ha ezzel megvagyunk, vágjuk fel kb. 5 cm széles szeletekre a hal törzsének szélességével.
Tegyük a szeletelt halat egy nagyobb méretű edénybe, és végezzük el a fűszerezést.
Először szórjuk meg sóval, és kezünkkel alaposan dörzsöljük át a szeleteket, de vigyázzunk, hogy ne sérüljenek meg!
Mikor ezzel megvagyunk, mossunk meg 1 citromot, és aprólyukú reszelővel előbb reszeljük le a héját, majd facsarjuk ki a levét, amit öntsünk rá a halra, a reszelt citromhéjjal is dörzsöljük át, majd pedig ízlés szerint 2-3 gerezd foghagymát nyomjunk át fokhagymanyomón, és ezt is alaposan dolgozzuk bele.Végül szórjuk meg morzsolt majoránnával, és ezt is oszlassuk szét rajta.
A sütéshez szükségünk lesz egy mélyebb tepsire, amit én sütőpapírral szoktam kibélelni, mivel sütés után a lazac igen puha és omlós sérülékeny, így könnyen kivehetjük, mikor elkészült. Felezzük meg a vajat, egyik felét vágjuk a tepsink aljára rá a sütőpapírra.
A másik felét pedig olvasszuk fel, és kenjük meg vele a tepsire helyezett halszeleteket, ezután szórjuk meg a tetejét őrölt borssal. A sütőnket melegítsük elő 180 C-fokra, így süssük 25 percet, majd még 10 percet 250 C-fokon.
Amíg sül a lazac elkészítjük a szószt.
A sajtszósz elkészítése:
A tejet, a tejszínt és a reszelt sajtokat egy lábosba tesszük, és együtt folyamatos keverés mellett közepes lángon felmelegítjük, amíg a sajtok olvadni nem kezdenek.
Az étkezési keményítőt egy kevés meleg vízzel elkeverjük, és ezzel sűrítjük a mártást.
Ízesítjük kevés sóval, ételízesítővel (a sajtok sósak, vigyázzunk, mennyit teszünk bele) és borssal. A mártást kiforraljuk (ha sűrűnek találjuk, kevés tejjel/tejszínnel lazíthatjuk),
majd végül hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyem zöldjét. Főt rizzsel tálaljuk.
Jó étvágyat hozzá.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »