Hamburger frissen recept
Hozzávalók:
- 4 db Buci zsömle (recept)
- jégsaláta
- paradicsom
- hagyma (vörös vagy lila)
- uborka
- sajt
- ketchup
- mustár
- olaj (a sütéshez)
- húspogácsa
Húspogácsához:
- 1/2 kg darált hús (250 g marha, 250 g sertés)
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- só
- bors
- ketchup (2 evőkanál)
- 1 evőkanál mustár
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - petrezselyem zöld
- zsemlemorzsa (ha nem áll össze a húspép)
Elkészítése:
A darált húst egy műanyag edénybe helyezem, hozzá adom a apróra kockázott vöröshagymát, fokhagymát, kicsit összedolgozom (kézzel), majd hozzáadom a fűszereket: ketchupot, mustárt, sóval, borssal, petrezselyemmel ízlés szerint ízesítem (én 3 csipet sót szoktam), majd újra összedolgozom. A péphez hozzáütök 1 egész tojást, ezzel is összegyúrom. Ettől formálhatóvá válik a húspép. Ha túl lágynak tűnik, akkor zsemlemorzsát adok hozzá. A húspépet a műanyag edénnyel együtt frissentartó fóliával lefedve fél napra a hűtőbe teszem (ettől összeérnek az ízek).
A hűtőből kivesszük a húspogácsa alapanyagát, a kezemet kicsi olajjal bekenem, majd egy maroknyit veszek a húspépből és golyót formálok belőle. A golyót a formázás után kissé szétnyomom, hogy lapos legyen (hamburgerhús formára). Majd forró olajban mindkét oldalán megsütöm. Süthető fritőzben vagy gázláng felett serpenyőben, nyáron pedig a szabadban grillen.
A zsömlét félbe vágom, beteszem a mikróba fél percre alacsony fokozaton, hogy átmelegedjen.
Pici ketchup és mustár a zsömle alsó felére, erre a saláta levél, paradicsom karikák, uborka, húspogácsa, hagyma, reszelt sajt, ketchup és mustár újra, de ne ázzon el! Majd tálalható!
Tipp:
A hamburgerhez sültkrumpli is tálalható, így még laktatóbb!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

