Gombával töltött kelkáposzta levél recept

Hozzávalók:
- 10 db tenyérnyi kelkáposzta levél
- 1 fej vöröshagyma
- 1 zsemle
- kb 5 cm-es póréhagyma
- 4 nagy gomba
- 4 közepes burgonya
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- kevés zsiradék
- só, bors, petrezselyemzöld ízlés szerint
- tejföl
Elkészítése:
A kelkáposzta leveleket félig megfőzzük.
A burgonyát hámozva, karikára vágva sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük.
A zsemlét apró kockára vágva megpirítjuk.
A vöröshagymát apróra, a póréhagymát félkarikára vágva félig megpároljuk kevés zsiradékon. Beletesszük a nagy lyukú reszelőn lereszelt gombát és kb 5-10 percig pároljuk. Utána belekerül a zsemlekocka, átforgatjuk és beleöntjük a felvert tojásokat, majd sózzuk és borsozzuk. Addig sütjük, ameddig a tojás majdnem teljesen meg nem keményedik.
A kész tölteléket a kelkáposzta levelekbe töltjük, mint a töltött káposztát szoktuk.
Egy sütőedény kicsit kikenünk zsiradékkal, majd belerendezzük a főtt burgonyát és a tetejére rátültetjük a megtöltött leveleket.
A serpenyőben, amiben a tölteléket készítettük, teszünk fél evőkanál zsiradékot, két evőkanál tejfölt és összemelegítjük, majd rákenjük a töltelékek tetejére.
200 fokon kb 20-25 percig sütjük.
Tipp:
Fűszerezni másféle fűszerrel is lehet, kinek-kinek ízlése szerint (kakukkfű, oregánó, majoránna, stb).
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »