Túró pötty recept
Hozzávalók:
Gombóchoz:
- 25 dkg túró
- 10 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 kisebb narancs reszelt héja
- 0,2 dl a narancs levéből
- 2 púpos teáskanál zselatinpor
Töltelékhez:
- 60 gbaracklekvár
- 1 teáskanál zselatin
- 2 teáskanál víz
Csokimázhoz:
- 10 dkg étcsoki
- 2-3 evőkanál étolaj
Elkészítése:
Először a belsejébe való tölteléket készítem el. A lekvárt jól kikeverem egy kanállal. A zselatinhoz hozzáöntöm a meleg vizet, elkeverem és picit hagyom duzzadni. Ez csak 1-2 perc. Ezután mikróba felmelegítem pár másodper alatt (nem szabad forralni!), majd hozzákeverem a lekvárhoz. Pár percre megy a hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen.
Ezután kiskanállal kis halmokat teszek egy sütőpapírra és mehet vissza újra a hűtőbe.
A gombóchoz a túrót, cukrokat és a reszelt narancs héját összekeverem. A narancs levéhez hozzákeverem a zselatint, pár percig ezt is hagyom duzzadni, majd mikróban felmelegítem és a túróhoz öntöm. Botmixerrel krémesítem.
Előveszem a hűtőből a lekváros töltelékünket, a túróból egy kis adagot kiveszek, belenyomom a tölteléket és golyókat formázok belőle. Én fogvájót szúrtam mindegyik közepébe (így könnyebb lesz csokiba mártani) és betettem a fagyasztóba negyed órára.
Mikor már jól megdermedt, elkészítettem a csokimázat és a fogvájó segítségével belemártottam a csokimázba. Egy hungarocel lapba szúrtam fogvájóstól, hogy a maradék csoki lecsepegjen róla. Hűtőbe tettem amíg megdermedt.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Tipp:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »










