Rizslisztes piskótatekercs rebarbarakrémmel recept
Hozzávalók egy 33*37 cm-es tepsihez:
Piskótatekercshez:
- 12 dkg rizsliszt
- 10 dkg eritrit
- 1 tk vaníliaaroma
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy) - 2 ek forró víz
Rebarbarakrémhez:
- 4-5 szál rebarbara
- 2 ek méz
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 citrom reszelt héja
- 25 dkg mascarpone
- 15 dkg eritrit
- 1 tk vaníliaaroma
- 2 dl habtejszín
Elkészítése:
Az egész tojásokat az eritrittel és a vaníliaaromával keverjük jó habosra, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forróvizet és keverjük még 1-2 percig. Ezután adjuk hozzá a rizslisztet, majd egy keverőkanállal, óvatosan keverjük, forgassuk össze.
Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletesen kenjük rá a masszát. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb 15 perc alatt süssük készre (én légkeverésnél 160 fokon, 13 percig sütöttem).
Egy nagyobb sütőpapírt enyhén szórjunk meg rizsliszttel, majd a sütőből kivett tésztát, rögtön fordítsuk rá. Ezután óvatosan húzzuk le róla a sütőpapírt, majd egy nedves konyharuhával takarjuk le a tésztát (a konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nedves legyen).
Amikor a tészta már éppen csak langyos, vegyük le a konyharuhát, és a sütőpapírral együtt tekerjük fel, majd úgy hagyjuk teljesen kihűlni (én legalább kétszer ki és fel tekerem, majd hagyom teljesen kihűlni).
A rebarbara szárról húzzuk le a külső, vékony hártyás részt, majd daraboljuk fel. A mézet tegyük egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá a feldarabolt rebarbarát, szórjuk meg az őrölt fahéjjal, reszeljük rá a citromhéjat, majd pároljuk puhára, pépesre (én nem tettem alá vizet, mert a rebarbara engedett annyit, amiben puhára párolódott).
Ezután vegyük le a tűzről, egy kézi habverővel keverjük simára, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
A mascarponét keverjük simára az eritrittel és a vaníliaaromával, majd adjuk hozzá a rebarbarapépet és szintén keverjük simára.
A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponekrémhez.
A teljesen kihűlt piskótát tekerjük ki, egyenletesen kenjük meg a krém 2/3 részével, majd tekerjük fel.
Ezután a maradék krémmel vonjuk be a tekercset, majd tegyük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
Tipp:
Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a piskótatekercset a hűtőből, majd egy éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









