Nutellás tekercs recept
Hozzávalók:
A piskótához:
- 6
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 6 evőkanál cukor
- 4 evőkanál liszt
- 2 evőkanál kakaópor
A krémhez:
- 25 dkg mascarpone (szobahőmérsékletű)
- 5-10 dkg porcukor (ízlés szerint)
- 5-6 evőkanál Nutella
- 2-3 dl habtejszín
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgájához 4 evőkanál cukrot adunk, és habosra keverjük. A tojásfehérjét elkezdjük felverni, majd amikor már habosodik, hozzáadjuk a maradék 2 evőkanál cukrot, és kemény habbá verjük. A felvert fehérjehabot óvatosan összeforgatjuk a sárgájával, vigyázva, hogy a hab ne törjön össze.
A lisztet és a kakaóport összekeverjük, majd több adagban átszitálva óvatosan a tojásos masszához keverjük. Az elkészült tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és egyenletesen elsimítjuk. 175 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük, amíg a piskóta megsül, de még puha marad.
A megsült piskótát azonnal leválasztjuk a sütőpapírról, az oldalait levágjuk, majd konyharuhára fektetve feltekerjük, és hagyjuk kihűlni.
Nutellás krém készítése:
A mascarponét simára keverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a Nutellát, és egyneművé keverjük. A habtejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan összeforgatjuk a nutellás mascarponéval, hogy egy könnyű, krémes állagot kapjunk.
Tekercs összeállítása:
A kihűlt piskótát kitekerjük, és egyenletesen eloszlatjuk rajta a nutellás krémet. Ezután szorosan visszatekerjük, és a hajtással lefelé tálcára helyezzük. A tekercset hűtőben pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek és a krém megszilárduljon.
A lehűlt tekercset szeletekre vágva tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »










