Meggyes rácsos recept
Ők is elkészítették

Elkészítése:
Az élesztőt a meglangyosított tejben 1 kávéskanál porcukorral felfuttatjuk. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadunk 10 dkg porcukrot, a sót, a citromhéjat, a tojás sárgáját, az élesztős tejet és a tejfölt, majd jól összegyúrjuk. Két cipót formálunk belőle, konyharuhával letakarjuk, langyos helyen fél óráig kelesztjük.
Közben a meggybefőttet leszűrjük, a diót durvára vágjuk. A maradék porcukrot összekeverjük a fahéjjal.
Kikenünk, kilisztezünk egy közepes méretű tepsit. Az egyik tésztacipót kinyújtjuk, a tepsibe fektetjük, villával megszurkáljuk. Megszórjuk a zsemlemorzsával, a dió felével, a meggyel, a fahéjas porcukorral és végül a maradék dióval.
A másik cipóból kisujjnyi vékony rudakat sodrunk, megrácsozzuk vele a süteményt, majd 30 percig kelni hagyjuk.
A tetejét megkenjük a felvert tojással és előmelegített sütőben, közepes lángon (180 °C), 30-35 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, deszkára csúsztatjuk, kockára vagy rombuszokra vágva kínáljuk.
Képfeltöltés
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Húsimádóknak ajánlva – sajttal, gombával, zöldséggel rakott fogások
Ha egy igazán kiadós, szaftos, mutatós fogásra vágysz, ezek a rakott és töl
Tovább olvasom »
Egészséges, zöldséges fogások – gyors vacsorák hús nélkül
Ha valami könnyed, mégis tápláló fogásra vágysz, nem kell lemondanod az íze
Tovább olvasom »
10 klasszikus péksütemény recept – reggelire, uzsonnára, vendégvárónak
A legfinomabb péksütik mindig azok, amik gyerekkorunk illatát idézik. Ezek
Tovább olvasom »
Egy alapanyag, 12 recept – így készítsd el a csirkemellet változatosan
A csirkemell sosem volt még ennyire változatos! Ezek a receptek megmutatják
Tovább olvasom »
Gyors, krémes, csokis és gyümölcsös desszertek egy helyen
Egy gyors, látványos és ellenállhatatlan desszertre vágysz? Ezek a receptek
Tovább olvasom »
8 rizsfelfújt és rizskoch recept – klasszikus, gyümölcsös, kakaós változatok
Puha, illatos, nosztalgikus – a rizsfelfújt és a rizskoch azok az édes fogá
Tovább olvasom »