Meggyes morzsapite recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Tésztához:
- 25 dkg liszt
- 15 dkg vaj (hideg)
- 3 tk kristálycukor
- csipet só
- 3-4 ek hideg víz
Meggyes töltelék:
- 50 dkg magozott meggy
- 20 dkg kristálycukor
- 2 cs vaníliás cukor
- 1/2 sherry brandy aroma
- 1 kk őrölt fahéj
- 1 cs vaníliás pudingpor (vagy 3 ek keményítő)
- 2 dl meggylé
Édes morzsa:
- 15 dkg liszt
- 2 ek zabpehely
- 10 dkg vaj (puha)
- 1 ek kristálycukor
- 1 kk őrölt fahéj
Elkészítése:
A lisztet szitáljuk át, keverjünk hozzá egy csipet sót, adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat, majd kezdjük el összemorzsolni.
Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a kristálycukrot, adjunk hozzá 2 evőkanál hideg vizet, majd gyors mozdulatokkal kezdjük el összegyúrni a tésztát. Gyúrás közben apránként adagoljunk hozzá még annyi vizet, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.
Ezután két sütőpapír között nyújtsuk ki a tésztát, béleljük ki vele a piteformát, majd tegyük be a hűtőbe (én az összegyúrt tésztát belehelyeztem a piteformába, majd tenyérrel egyenletesen belelapogattam, így sokkal könnyebb volt vele dolgozni).
A meggyet keverjük össze a kristálycukorral és hagyjuk pár órát állni, majd szűrjük le.
A keletkező meggyléből 2 dl-nyit öntsünk egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá a pudingport és keverjük simára (amennyiben kevesebb a meggylé, vízzel pótoljuk ki, hogy 2 dl legyen).
Ezután adjuk hozzá a meggyet, a vaníliás cukrot, az őrölt fahéjat, a sherry brandy aromát és állandó kevergetés mellett, addig főzzük míg besűrűsödik, majd hagyjuk kihűlni.
A hűtőből vegyük ki a tésztát, majd egyenletesen kanalazzuk rá a kihűlt meggyet.
A liszthez adjuk hozzá a zabpelyhet, a kristálycukrot, az őrölt fahéjat és keverjük össze. Ezután adjuk hozzá a felkockázott, puha vajat, majd az ujjbegyünkkel dolgozzuk össze úgy, hogy nagyobb darabos és morzsalékos legyen.
Ezután az édes morzsát szórjuk rá a meggyes töltelék tetejére.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékletű sütőben 45-50 perc alatt süssük szép pirosra (én légkeverésnél 170 fokon, 45 percig sütöttem).
A sütőből kivéve a formában hagyjuk kihűlni.
Tipp:
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral a pitét, majd szeleteljük fel és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









