Mandulamag vagy diócska recept
Ők is elkészítették
Elkészítése:
A liszteben elmorzsoljuk a margarint, majd a többi hozzávalót hozzáadva összeállítjuk a tésztát. Ekkor a tészta elég lágy, ha van időnk, csomagoljuk be és 0,5-1 órára tegyük hűtőbe, ha nincs, akkor használhatjuk rögtön, csak nehezebb vele dolgozni.
1 ek zsírt vagy vajat megolvasztunk, majd kikenjük vele a formákat.
A tésztából csípjünk apró darabokat és nagyon vékonyan béleljük ki vele a formákat. Ne tegyünk bele sok tésztát, különben nem lesz hely a tölteléknek!
A betöltött formákat tepsire tesszük és 180 fokra melegített sütőben 10-15 percig sütjük.
Ha langyos, akkor a fomákat egyenként óvatosan a tepsihez ütögetjük és kiszedjük a megsült tésztát. Ekkor a formákat már nem kell újra kikenni zsiradékkal, tölthetjük bele a következő adag tésztát.
A krémhez a cukrot és a tojásokat vízgőz felett elkezdjük összemelegíteni folyamatos keverés mellett. Ha a cukor elolvadt és a tojás kezd a tál szélére kissé rásülni, akkor levesszük a gőzről.
A maradék cukrot jól kihabosítjuk a puha vajjal, majd összekeverjük a kihűlt tojásos masszával és az aromával.
A kész krémmel összeragasztunk 2-2 diócskát, majd porcukorral megszórjuk vagy meghempergetjük benne.
Másnapra nagyon jól összepuhul.
Nézd meg videón is:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Könnyed köretek az ünnepi menühöz – 12 majonézmentes saláta
A karácsonyi ételek mellé sokszor jól esik egy friss, könnyű saláta, amely
Tovább olvasom »
Karácsonyi ünnepi menü: 12 kipróbált töltött hús recept
A karácsonyi asztalon mindig jól mutat egy szaftos, gazdagon töltött húsfél
Tovább olvasom »
Keksztekercs gyűjtemény – 12 klasszikus és különleges variáció egy helyen
Ha nincs kedved órákig nyújtani vagy sütőt melegíteni, akkor a keksztekercs
Tovább olvasom »
Zserbó új köntösben: 4 kreatív finomság, zserbó helyet (vagy mellé)
A zserbó ízvilága sokak kedvence, de nem mindig van idő vagy kedv elkészíte
Tovább olvasom »
A legjobb krémes és szeletes sütik karácsonyra – 25 kipróbált recept
A karácsonyi időszakban mindig jól jön néhány biztosan bevált vendégváró sü
Tovább olvasom »
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »









