Krémes házi tésztával és főzött krémmel recept

Elkészítése:
Tészta:
A tejfölbe belekeverjük az ecetet.
A lisztbe belekeverjük a sót, majd elmorzsoljuk a kockázott margarinnal, hozzáadjuk a tojássárgáját és az ecetes tejfölt, majd jól összegyúrjuk az egészet.
Az elkészült tésztát elfelezzük és folpacka csomagolva hűtőbe tesszük 1-2 órára, így könnyebb lesz nyújtani.
Nyújtás, sütés:
Az egyik tésztát kivesszük a hűtőből és sütpapíron a megadott méretnek megfelelően (22*35 cm) kissé nagyobbra nyújtjuk, mivel sütés közben kissé összeugrik.
A kinyújtott lapot papírostól átemeljük a tepsire, majd villával megszurkáljuk és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsütjük. Akkor jó, amikor púposodik és pirosodik a tészta.
A másik tésztát ugyanígy megsütjük.
Még langyosan négyzetekre vágjuk a szebbik lapot.
Krém:
A tojásokat szétválasztjuk.
A tojássárgákat a cukorral jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és kevés tejet, majd csomómentesre keverjük az egészet. Lassan felöntjük a többi tejjel, közben keverjük, csomómentes legyen, majd felfőzzük sűrűre az egészet.
Közben a tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük.
A tojáshabot óvatosan beleforgatjuk a még forró pudingba.
Összeállítás:
Azt a lapot, amit nem vágtunk fel, beletesszük egy mély tepsibe és rásimítjuk a a forró krémet, majd hagyjuk kihűlni.
A tejszínt felverjük keményre, majd rákenjük a krém tetejére egyenletesen. A habra rátesszük a feldarabolt tésztát. Szeletelés és tálalás előtt porcukorral megszórjuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »