Indonéz ananászos sütemény (nastar) recept
Elkészítése:
Ananászlekvár:
Az ananászt hámozzuk meg, majd vágjuk félbe és negyedeljük. Középről a fás részt vágjuk ki és a húsát vágjuk apró darabokra vagy botmixerrel pürésítsük (esetleg reszelőn reszeljük le).
Tegyük egy kisebb edénybe és kezdjük el főzni. Kb 15 perc után adjuk hozzá a cukrot, majd főzzük tovább.
További 45 perc főzés után adjuk hozzá a vaníliát és az ételfestéket, majd főzzük még 30 percig. Ekkor már kb lávaszerűen kell lefolynia a fakanálról. A kész lekvárból formáljunk folyókat és tegyük félre, ezeket fogjuk beletölteni a tésztába.
Ha nem szeretnénk vacakolni a lekvár elkészítésével, akkor használjunk boltit.
Tészta:
A puha vajat, margarint és a porcukrot jól habosítsuk ki, majd adjuk hozzá a tojássárgákat és keverjük jól bele. Ezután adjuk hozzá a tejport és a lisztet is és dolgozzuk össze a tésztát, amíg egynemű nem lesz.
Összeállítás, sütés:
A kész tésztát kb 13-15 grammos adagokra osztjuk. Mindegyik tésztát kilapítjuk és a közepébe egy adag lekvárt teszünk (töltés közben a tésztát és a lekvárt takarjuk le, hogy ne száradjon ki). A tészta széleit összecsípjük, alaposan összezárjuk, hogy sütés közben ne folyjon ki a lekvár, majd gömbölyűvé formázzuk.
A megformázott süteményeket sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, majd 150 fokra melegített sütőben, alsó-felső sütéssel sütjük 10 percig.
Közben elkeverjük a tojássárgákat az olajjal. Kivesszük a sütőből a sütiket, lekenjük a tetejüket a tojássárgás keverékkel kétszer és visszatoljuk a sütőbe még 30 percre.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »









