Fatörzs rolád recept
Elkészítése:
A piskóta elkészítése:
A piskótához a tojásokat a cukorral alaposan kihabosítjuk, hogy könnyű, levegős masszát kapjunk. Ezután spatulával apránként hozzákeverjük az átszitált kakaós lisztet, ügyelve, hogy ne törjük össze a habot. A masszát egy szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire egyengetjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. A még meleg piskótát feltekerjük, és így hagyjuk kihűlni, hogy később könnyen formázható legyen.
Csokikrém elkészítése
A tojásokat a cukorral egy lábasban folyamatosan kevergetve melegítjük, amíg a cukor teljesen el nem olvad és kellemesen meleg nem lesz. Fontos, hogy keverés nélkül ne hagyjuk, különben rántotta lesz belőle. A meleg tojásos cukrot habverővel addig habosítjuk, amíg ki nem hűl.
A csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, majd elkeverjük benne a kakaóport. A kihűlt tojásos habhoz apránként hozzáadjuk az apróra vágott vajat, folyamatos keverés mellett, hogy egységes legyen a krém. Végül hozzákeverjük a meleg kakaós csokoládét, amely a vajdarabkákat is szépen elkeveri.
Összeállítás
A kihűlt piskótát kitekerjük, és a csokoládékrém 80-85%-át egyenletesen elkenjük rajta. A piskótát szorosan feltekerjük, mint egy hagyományos piskótatekercset. A tekercs egyik harmadát srégen levágjuk, és a hosszabb darab oldalához illesztjük, hogy fatörzs formát kapjunk. A maradék csokoládékrémmel kívülről is bevonjuk a fatörzset, majd villával mintát húzunk rá, hogy a fa kérgére emlékeztessen. Kakaóporral és porcukorral megszórjuk.
Díszítésként marcipánból formázott gombákkal, fagyönggyel vagy más ünnepi elemekkel tehetjük még látványosabbá.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »
Krémes és szaftos csokis desszertek: 10 bevált recept egy helyen
A csokoládés desszertek világa egyszerre lehet klasszikus és játékosan nosz
Tovább olvasom »
10 szaftos csirkés étel: krémes szószokkal és fűszerekkel
A csirkéből készült ételek sokoldalúságuk miatt a mindennapi konyha alapfog
Tovább olvasom »
10 házias sertésrecept ebédre: klasszikusok és különlegességek
A sertéshúsból készült fogások a magyar konyha legmegbízhatóbb, legkiadósab
Tovább olvasom »









