Szivárványos sajttorta recept
Hozzávalók egy 16 cm-es tortaformához
Kekszes alap:
- 120 g vajas keksz
- 100 g vaj
- 2 evőkanál cukor konfetti
Krém:
- 750 g mascarpone
- 100 g cukor
- 1 evőkanál vanília aroma
- 200 ml habtejszín
- 6 lapzselatin
- 5 féle ételszínezék (lila, sárga, kék, zöld, rózsaszín)
Díszítés:
- cukor konfetti
Elkészítése:
A kekszet finomra törjük vagy aprítógépben ledaráljuk, majd összekeverjük az olvasztott vajjal és a cukor konfettivel. A tortaforma aljába egyenletesen lenyomkodjuk, majd hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
A mascarponét a cukorral és a vanília aromával simára keverjük. A tejszínt enyhén felmelegítjük, majd a hideg vízben előáztatott, kinyomkodott zselatinlapokat feloldjuk benne. A zselatinos tejszínt fokozatosan hozzákeverjük a mascarponés alaphoz.
A krémet öt egyenlő részre osztjuk, és mindegyiket külön-külön beszínezzük a választott ételfestékekkel.
A behűtött kekszalapra felváltva kanalazzuk a különböző színű rétegeket. Minden réteg után kissé az asztalhoz ütögetjük a tortaformát, hogy a krém szépen elterüljön, és ne maradjanak benne levegőbuborékok.
A tetejét cukorkonfettivel megszórjuk, majd a tortát legalább 4-5 órára hűtőbe tesszük, hogy teljesen megszilárduljon.
Tálalás előtt éles, meleg vízbe mártott késsel szeleteljük, hogy a rétegek szépen látszódjanak.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









