E80 torta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Piskótalap
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 8 dkg cukor
- 8 dkg liszt
- 2 evőkanál olaj
- 2 evőkanál víz
Dobos lap
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 5 dkg cukor
- 5 dkg liszt
- 1 dkg olvasztott vaj
Csokoládé ganache
- 5 dl habtejszín
- 50 dkg étcsokoládé
- 3 evőkanál kakaópor
- 20 dkg vaj
Továbbá:
- 30 dkg natúr marcipán
Kávés hab
- 8 dl habtejszín (alaposan behűtve)
- 12 púpozott kávéskanál instant kávé (porrá őrölve)
- 10 dkg porcukor
- 2 zacskó Zselatin fix
- kakaópor (a díszítéshez)
Elkészítése:
Először elkészítjük a csokoládés krémet, mert annak hűlnie kell. A tejszínt forráspontig melegítjük, majd levesszük a tűzről, és beletördeljük a csokoládét. Kézi habverővel simára keverjük, hozzászitáljuk a kakaóport, és hozzáadjuk a vajat. A krémet hűlni hagyjuk, akár hűtőbe is tehetjük, de csak addig, amíg kenhető állagot ér el.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és elkészítjük a piskótát. Az egész tojásokat a cukorral kb. 10 perc alatt nagyon habosra verjük. Ezután belecsurgatjuk az olajat és a vizet, majd óvatosan, spatulával hozzáforgatjuk a lisztet. A tésztát sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 10-12 perc alatt megsütjük. Hűlni hagyjuk a rácson.
A következő lépésben a dobos lapot készítjük el. Az egész tojásokat habosra verjük a cukorral, majd hozzászitáljuk a lisztet és beleöntjük az olvasztott vajat, jól elkeverjük. A masszát a formába öntjük, és kb. 10 perc alatt megsütjük. Ezt is hagyjuk kihűlni a rácson.
A marcipánt porcukron kinyújtjuk egy 26 cm-es kör alakú lapra. A torta összeállításához a kapcsos tortaforma karimáját az alsó piskótalap köré tesszük. A piskótára kenjük a csokoládékrém felét, majd ráhelyezzük a marcipánlapot, és eloszlatjuk rajta a maradék csokoládékrémet. Ezután a dobos lapot tesszük a tetejére, enyhén rányomkodva.
A kávés réteghez lágy habbá verjük a tejszínt, hozzáadjuk a Zselatin fixet, majd a porcukorral elkevert instant kávét is, enyhén tovább verve, de nem keményre. Ezt a habot simítjuk a dobos lapra, majd a tortát 2-3 órára hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt óvatosan leválasztjuk a formát a tortáról, és áthelyezzük a tálalótálra. Kevés cukrozatlan kakaóport szitálunk a tetejére.
Ez a torta nem bonyolult, de a több réteg miatt picit több időt igényel. A végeredmény azonban nagyon finom, és a csokoládés ganache akár trüffelgolyók készítéséhez is felhasználható!
Tortaforma méret: 26 cm
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »
Puha, illatos, házias – 10 mákos finomság, amit meg kell sütnöd
Ha szereted a mákot, ez a válogatás igazi kincsesbánya lesz számodra. Össze
Tovább olvasom »
Krémes, házias, illatos – 10 leves, amitől jobb kedved lesz
Amikor odakint fúj a szél és esik az eső, egy jó leves többet ér bármilyen
Tovább olvasom »
11 házi keksz, ami tökéletes egy csésze teához vagy kávéhoz
Ha unod már a klasszikus linzert, próbáld ki ezeket a különleges házi teasü
Tovább olvasom »
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »










