Diétás joghurttorta recept
Hozzávalók:
- 4 db tojás
- 4 evőkanál fruktóz
- 4 púpos evőkanál mandulaliszt
Krém:
- 330 g görög joghurt
- 200 ml habtejszín
- fél citrom leve
- egy narancs reszelt héja
- 1 csomag expressz zselatin fix
- Gyümölcs ízlés szerint
Elkészítése:
A sütőt melegítsük elő 170 fokra.
A piskóta elkészítéséhez válasszuk ketté a tojásokat. A tojássárgáját és a fruktózt fehéredésig habosítjuk, miközben a fehérjét kemény habbá verjük.
A tojássárgáját egy kevés habbal lazítsuk fel, majd óvatosan forgassuk bele a többi habot, végül adjuk hozzá a mandulalisztet. A kész masszát vajjal kikent kapcsos tortaformába adagoljuk, és nagyjából 25-30 perc alatt megsütjük.
Közben készítsük el a krémet, ehhez a habtejszínt öntsük egy robotgép táljába, és verjük kemény habbá. Folyamatos keverés közben adagoljuk hozzá a zselatin fixet, majd a citrom levét, narancs héját végül a joghurtot.
A kihűlt piskótát hagyjuk a tortaformában, kanalazzuk rá a joghurtos krém felét, majd helyezzünk rá ízlés szerint a gyümölcsökből. A maradék krémet terítsük a gyümölcsökre, és tört mandulával vagy gyümölcsökkel díszítsük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









