Citromtorta sütés nélkül recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Az alaphoz:
- 10 dkg olvasztott vaj
- 20-25 dkg (attól függ mennyire akarod vastagra az alapját) zabpelyhes keksz vagy háztartási keksz darálva
A krémhez:
- 30 dkg mascarpone
- 10 dkg tejföl
- 20 dkg natúr joghurt
- 4 dl habtejszín
- 18 dkg porcukor
- 2 citrom reszelt héja
- 2 citrom leve
- 20 g zselatin
Elkészítése:
A vajat összemorzsáljuk a darált keksszel és a tortaforma aljába nyomkodjuk egyenletesen. Hűtőbe tesszük.
Felverjük a habtejszínt a porcukor felével, majd habosra verjük a mascarponét, a tejfölt, a natúr joghurtot a maradék porcukorral, citromhéjjal és összeforgatjuk a felvert habtejszínnel.
A citromlében feloldjuk a zselatint kis lángon, apránként 3-4 evőkanál krémmel elvegyítjük és a többi krémhez habverővel hozzákeverjük.
Az alapra öntjük a krémet, elsimítjuk. Hűtőbe tesszük legalább 2 órára, hogy megdermedjen. Ízlés szerint citromkarikákkal, citromfűvel, vagy mentával díszíthetjük.
Sztori: Saját születésnapomra kerestem valamilyen gyorsan elkészíthető tortát, amit a gyerekek és felnőttek is szívesen fogyasztanának. Így esett a választásom erre a remek kis receptre. Egyszerűen nagyon-nagyon finom, mindenki dicsérte, nem lehet vele hibázni!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »










