Sajtos-tejfölös lángos recept
Hozzávalók:
- 50 dkg finomliszt
- 3 dkg élesztő
- 2 dl tej
- víz
- só
- 2 evőkanál étolaj
- pici cukor
- étolaj a sütéshez
Elkészítése:
A tejet és a vizet meglangyosítjuk.
Egy pohárba pici cukrot teszünk, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és felöntjük 1 dl tejjel. Lefedjük, és addig várunk, míg felfut.
Egy tálban összekeverjük a lisztet és a sót, a közepébe mélyedést formálunk, ebbe tesszük a 2 evőkanál étolajat, a felfuttatott élesztőt, a maradék tejet és egy kevés langyos vizet.
Elkezdjük összekeverni, és a vizet apránként adjuk hozzá, nehogy túl híg tésztát kapjunk. Ha már közepesen lágy a tészta, akkor kelesztő tálba tesszük, és kb. fél órát kelesztjük.
Ezután egy tálcát beolajozunk, és olajos kézzel kis halmokat szaggatunk a tésztából, a tálcára tesszük. Konyharuhával letakarjuk, majd így kelesztjük tovább. Ha már szép nagyra megnőttek a tészták, elkezdhetjük a sütést.
Egy serpenyőbe bőséges étolajat öntünk, jól felmelegítjük, majd az olajos kézzel jól széthúzott és megformált tésztát belehelyezzük.
Mindkét oldalát szép pirosra sütjük, lecsepegtetjük, és törlőpapírra tesszük, hogy a maradék étolajat is felszívja. Tálaláskor sózzuk, tejföllel megkenjük és reszelt sajttal megszórjuk. Aki szereti, még fokhagymával is jól megkenheti.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.29. Szerda
A szerdai menüben klasszikus és laktató fogások szerepelnek. Az aranysárga
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.28. Kedd
A keddi menüben klasszikus, jól ismert fogások szerepelnek. A magyaros burg
Tovább olvasom »
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »








