Uborkás-sonkás csirkevagdalt recept
Hozzávalók:
- 50 dkg darált csirkemellfilé
- 2 kisebb tojás
- 1 nagyobb zsemle
- 1 csapott tk só
- 0,5 kk őrölt bors
- 1 borsónyi házi fokhagymakrém
- 10 dkg sonka
- 2 közepes savanyú uborka
- 20 dkg baconszalonna
- 5 dkg reszelt sajt
Elkészítése:
A darált csirkemellet egy tálban elkeverjük a fűszerekkel, tojással, a vízbe mártott, kicsavart, és elmorzsolt zsemlével.
Apróra vágjuk a sonkát és a lecsepegtetett savanyú uborkát, és összedolgozzuk a hússal.
Elég lágy a massza, de ez nem baj.
Egy hosszúkás kalácssütő formát (25*11 cm) vékonyan kikenünk olajjal, majd kibéleljük a szalonna csíkokkal úgy, hogy egy kicsit fedjék egymást és a formán túllógjanak. Belerakjuk a húst, majd egy kanállal picit bele is nyomkodjuk, hogy ne legyen levegős.
A túllógó szalonna szeletek ráhajtjuk, kicsit a húsba is nyomkodjuk, és ha szükséges, akkor még pár csíkkal befedjük a kimaradt részeket, amire nem ért rá a bacon.
Alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőben 180 fokon alul-felülsütéssel 50 percet sütjük.
A fóliát levéve 10 percet még pirítjuk. Ezután óvatosan kiborítjuk egy tepsire, és megszórjuk reszelt sajttal.
Ezután addig sütjük, míg a sajt megpirul a tetején.
Hagyjuk teljesen kihűlni, majd egy éles késsel felszeleteljük.
Tipp:
Tegnap vendégeink voltak, és ezt a húsos fogást készítettem ebédre. Az a jó benne, hogy előző nap megsüthető, és hidegen szépen szeletelhető. A savanyú uborkától egy picit pikáns. Én most darált csirkemellet használtam, de akár pulykából, akár sertéshúsból is elkészíthető. Habos krumplipürével kínáltam.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









