Gesztenyés pulykarolád áfonyamártással recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 6 szelet pulykamell (nagy tenyérnyi szeletek)
- 50 dkg gesztenyemassza
- 25 dkg mascarpone
- 100 g vörösáfonya
- 30 dkg szeletelt bacon
- só
- őrölt fehérbors
- szerecsendió
- majoránna
- kakukkfű
- 0,5 dl fehérbor
- 5 dkg vaj
Áfonyamártás:
- 200 g vörösáfonya
- 3 dl édes fehérbor
- 1 dl víz
- 1 citrom leve és reszelt héja
- egy darabka fahéj
- 4-5 szegfűszeg
- 2 cs vaníliás cukor
- ízlés szerint cukor
- 1 púpozott ek étkezési keményítő pici vízzel simára keverve
Elkészítése:
A gesztenyemasszát villával törjük át, majd adjuk hozzá a mascarponét és keverjük simára. Ezután keverjük hozzá a vörösáfonyát is (figyeljünk rá, hogy a massza ne legyen túl lágy, ezért a mascarponét aprónként keverjük hozzá).
Vágjunk le 6 nagyobb darab fóliát, majd osszuk el rajta a masszát. A fólia segítségével tekerjük fel úgy, hogy egy hosszabb, de formás hengert kapjunk. Ezután tegyük be a fagyasztóba, hogy megdermedjen mielőtt a húsba töltenénk. (Én már előtte való nap elkészítettem és a fagyasztóban hagytam felhasználásig. Így könnyen tudtam vele dolgozni a hús töltésénél.)
A nagy hússzeletre tegyünk fóliát, majd óvatosan klopfoljuk ki mindkét oldalát. Ezután az egyik felét sózzuk, majd fordítsuk át a hússzeletet és a másik felét sózzuk, borsozzuk és ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel (minden hússzelettel így járjunk el).
A hússzelet befűszerezett felére helyezzünk rá egy gesztenyehengert, majd a hús két oldalát ráhajtva, tekerjük fel.
Egy fóliadarabra helyezzünk egymás mellé 5-6 szelet bacont, majd tegyük rá a feltekert húst. Ezután tekerjük körbe a baconnel, majd helyezzük egymásmellé egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Öntsük alá a bort és a felolvasztott vajat, majd fedjük le a tepsit alufóliával.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb 30 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd addig süssük, még a bacon szép pirosra sül (én légkeverésnél 160 fokon pároltam, majd 180 fokon sütöttem pirosra).
Ameddig a hús sül, készítsük el a köretet és az áfonyamártást.
A vörösáfonyát tegyük fel főni a borral, a vízzel, a citrom levével és héjával, a fűszerekkel és ízlés szerint cukorral, vaníliás cukorral. Főzzük kb 10 percig, majd vegyük ki a fahéjat és a szegfűszeget.
Ezután forraljuk fel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk bele a pici vízzel simára kevert étkezési keményítőt. Kevergetve addig főzzük, még kellően besűrűsödik (2-3 perc alatt besűrűsödik).
Közben készítsük el a krumplipürét is.
Tálalás előtt szeleteljük fel a hústekercseket, majd helyezzük a tányérra. Ezután kanalazzuk mellé a krumplipürét az áfonyamártást és így kínáljuk.
Nézd meg videón is:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »