Mézes-sörös csirke recept
Hozzávalók:
- kb 60 dkg csirkemellfilé
Szósz:
- 1 fej vöröshagyma
- 5 ek szójaszósz
- 2 ek méz
- 1 ek mustár
- 2 dl világos sör
- 1 ek vaj
- só, bors ízlés szerint
Köret:
- őszibarack konzerv
- köménymagos párolt kelkáposzta
Elkészítése:
A húst sózzuk, borsozzuk és kevés olajon mindkét oldalát megpirítjuk.
A szószhoz egy lábasban kevés olajat hevítünk, megdinszteljük rajta az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a mézet és kissé megkaramellizáljuk. Ezután hozzáadjuk a szójaszószt, a mustárt, a sört és szószos állagúra összeforraljuk, majd belekeverjük a vajat. Ízesítjük sóval és borssal.
Egy hőálló tálat kivajazunk, beletesszük a húst, majd ráöntjük a szószt. Előmelegített 180 fokos sütőbe toljuk és kb 30 percig sütjük. A sütés alatt a húst párszor a szósszal meglocsoljuk.
A kelkáposztát leveleire szedjük és pároló betétben roppanósra pároljuk. Abban a serpenyőbe amiben pirítottuk a húst, beleöntünk 2 ek olajat, beleszórunk 1 tk egész köményt és átpirítjuk (vigyázat pattogni fog!). Ha a káposzta már elég puha átforgatjuk a köménymagos olajban és ízlés szerint sózzuk.
A csirkemellet felkockázott őszibarack befőttel és a langyos kelkáposztával tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

