Mézes-narancsos pulykamell gránátalmás kuszkusszal recept
Hozzávalók:
- 20 dkg pulykamellfilé
- 1 narancs
- kb 5 dkg vaj ( 2-3 teáskanál)
- 1 teáskanál méz
- 10 dkg kuszkusz (fél csésze)
- 2,5 dl forró víz (1 csésze)
- 1 gránátalma
- só, őrölt bors, őrölt gyömbér
Elkészítése:
A kuszkuszt egy hőálló tálba tesszük és öntünk rá kb 2,5 dl (1 csésze) forró, sós vizet. Lefedjük és állni hagyjuk, hogy magába szívja a folyadékot.
A pulykamellet megmossuk és szárazra töröljük. Ha túl vastagnak találjuk, 2 vékonyabb szeletre vágjuk. Mindkét oldalát megszórjuk sóval, őrölt borssal és egy kis őrölt gyömbérrel.
A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, rátesszük a húst és mindkét oldalát nagyobb lángon szép pirosra sütjük (kb 3-4 perc oldalanként).
Ha megpirult a hús, a narancs reszelt héjával ízesítjük és ráfacsarjuk a levét is. Fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk, míg a narancslé besűrűsödik.
Közben a gránátalmát kimagozzuk (kettévágva fakanállal kiütögetjük a magokat belőle).
Ha megpuhult a kuszkusz, villával fellazítjuk és összekeverjük a gránátalma magokkal.
Addig elkészül a hús is, amihez a legvégén egy teáskanál mézet adunk. Elkeverjük, majd 1-2 percig forraljuk és elzárjuk alatta a lángot.
A narancsos pulykamellett a gránátalmás kuszkusszal tálaljuk.
Tipp:
A narancsot kézzel facsartam a húsra, így került bele néhány darabka a narancs húsából is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »
Krémes és szaftos csokis desszertek: 10 bevált recept egy helyen
A csokoládés desszertek világa egyszerre lehet klasszikus és játékosan nosz
Tovább olvasom »
10 szaftos csirkés étel: krémes szószokkal és fűszerekkel
A csirkéből készült ételek sokoldalúságuk miatt a mindennapi konyha alapfog
Tovább olvasom »
10 házias sertésrecept ebédre: klasszikusok és különlegességek
A sertéshúsból készült fogások a magyar konyha legmegbízhatóbb, legkiadósab
Tovább olvasom »
8 látványos süti vendégvárónak: krémes, kókuszos és csokis finomságok
A krémes, habos és kókuszos sütemények kedvelői számára ez a válogatás kife
Tovább olvasom »
Nagyi receptjei: klasszikus kelt sütemények egy válogatásban
A kelt tésztás sütemények a hagyományos házi sütés meghatározó darabjai. A
Tovább olvasom »









